Jónak lenni jó: eddig 55 millió forint gyűlt össze
A 1357-es számon egy hívás vagy egy sms 500 forintot jelent.
A 1357-es számon egy hívás vagy egy sms 500 forintot jelent.
Az általa alapított istálló a Forma-1 történetének egyik legsikeresebbike.
Naismith professzor szerint az új variáns megjelentése „rossz hír, de korántsem jelenti azt, hogy itt a végítélet napja”.
Idén már legalább 337 embercsempészt fogtak el Ausztriában, míg 2020-ban 311-et.
1862. november 26-án született Stein Aurél, illetve ahogy külföldön ismerik, Sir Mark Aurel Stein régész, történész, Ázsia-kutató.
Sátoraljaújhelyen és Szegeden 300 külhoni óvónő és tanítónő találkozik a hétvégén.
Költészetében az antik világ képeitől a középkoron át a modern világig jutott el, egyike a legképgazdagabb költőknek.
11 bányász és a mélyben rekedt többtucatnyi vájár kimenekítésében részt vevő három bányamentő életét vesztette.
Az EU figyelembe veszi azt is, hogy a kormányoknak időre, legalább három hónapra van szükségük az oltási kampányaik kiigazításához.
A felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hivatalos oldalán érhetők el.
End of content
End of content