Kiadják az Ever Givent
Az Ever Given 18 ezer konténerének belsejében lévő az áruk összértékét 775 millió dollárra – 229 milliárd forint – becsülték.
Az Ever Given 18 ezer konténerének belsejében lévő az áruk összértékét 775 millió dollárra – 229 milliárd forint – becsülték.
A Defender brit rombolót július 23-án az orosz fegyveres erők figyelmeztető lövésekkel és bombavetéssel kényszerítették irányváltoztatásra Krím partjainak közelében.
Válaszul arra, hogy a Hamász gyújtószerkezetekkel felszerelt léggömböket indítottak a zsidó állam területére.
A tűz hatalmas területeket perzselt fel a Tróodosz-hegységben és károk keletkeztek Arakapasz település melletti ingatlanokban is.
A halálos áldozatok száma 3 969 700.
Jaroslaw Kaczynski 2003 januárja óta tölti be megszakítás nélkül a nemzeti konzervatív párt elnöki tisztét.
A beoltottak száma elérte az 5,5 milliót. Szombattól nem kell maszk! – közölte a Facebook oldalán a magyar kormány.
A hatóságok felszólították a helyieket, hogy csukják be házaik ablakait, ugyanis a helyszínen sűrű fekete füst szállt fel a levegőbe.
Az EU keleti partnerség programja 2009-ben indult.
A tervek szerint évente 100-150 ezer konténer kapacitású forgalom érkezhet 2023-tól a magyar-ukrán határátkelőre és annak átrakókörzetbe.
End of content
End of content