Eltűnt az indonéz hadsereg egyik tengeralattjárója
A fedélzeten 53-an tartózkodtak. A tengeralattjárót jelenleg is keresik, csaknem 100 kilométerre Balitól.
A fedélzeten 53-an tartózkodtak. A tengeralattjárót jelenleg is keresik, csaknem 100 kilométerre Balitól.
Wesselényi Miklós politikus, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági és tiszteletbeli tagja, az „árvízi hajós”.
Az uniós ügynökség illetékes kockázatértékelő bizottsága véleménye szerint ugyanakkor szükséges a vakcina termékinformációjának frissítése.
Andrzej Duda annak kapcsán fogadta Helga Schmidet, hogy jövőre Lengyelország lesz az EBESZ soros elnöke.
A dokumentum szerint „a területet átmenetileg veszélyesnek nyilvánították a légi járművek repülése szempontjából”.
Ismét több mint 4,5 millió magyar embernek van munkája.
Az európai konzervatívok frakciójához való csatlakozás fontos lépést jelent az európai jobboldalon belüli együttműködés kialakításának irányába az Európa Tanács fórumán belül.
A 18. században épült, használaton kívüli templom tornya szombaton késő este omlott össze.
A balesetben senki sem sérült meg.
Borrell kiemelte: az EU Navalnij börtönbüntetését politikai indíttatásúnak és az emberi jogok nemzetközi egyezményével ellentétesnek tartja.
End of content
End of content