63 éve szabadalmaztatták a LEGO-t
A LEGO diadalútja a Dánia közepén fekvő Billund faluból, egész pontosan Ole Kirk Christiansen szerény műhelyéből indult.
A LEGO diadalútja a Dánia közepén fekvő Billund faluból, egész pontosan Ole Kirk Christiansen szerény műhelyéből indult.
Az este fél kilenctől reggel fél ötig tartó kijárási tilalom szombaton lépett életbe az országban.
A múzeum azért kerül a fővárosba, hogy könnyebb legyen a látogatása a diákok és az ország lakosai számára – közölte a kormány.
A zenetörténet egyik legnagyobb operakomponistája a szenvedélyektől fűtött olasz léleknek megfelelő formát az áradó dallamokban találta meg, a bemutatót követően áriáit még a velencei gondolások és a nápolyi utcazenészek is énekelték.
Az ENSZ 2005 novemberében a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapjává nyilvánította a lengyelországi láger felszabadításának napját.
A két elnök több megállapodást is kötött.
A támadások többnyire külföldi IP-címekről érkeztek.
Ismeretlen tettesek festékkel töltött ballont dobtak a ljubljanai Szent Miklós-székesegyház egyik oldalfreskójára, több ezer eurós kárt okozva.
Az Ausztria, Velence és Törökország között 1718. július 21-én megkötött pozsareváci békeszerződés megerősítette a karlócai pontokat, s a történelmi Magyarország területén megszűnt a török uralom.
Összesen tizenkilenc pályázó nyert, akik közül 5 erdélyi, 4 felvidéki, 4 vajdasági, 4 kárpátaljai, 1 muravidéki és 1 horvátországi fiatal.
End of content
End of content