Megvan az ötmilliomodik beoltott, további enyhítések Magyarországon

Megvan az ötmilliomodik beoltott magyar állampolgár is, ezért az operatív törzs úgy döntött, hogy szombattól nem kell többé maszkot viselni a közterületeken – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videoüzenetében.

A kormányfő úgy fogalmazott, ez a döntés azt jelenti, hogy „búcsút inthetünk a maszkunknak, elköszönhetünk tőle. Itt a vége, fuss el véle”.

A miniszterelnök emlékeztetett, hónapok óta mondják, hogy „ha vissza akarjuk kapni a normális, egészséges, derűs életünket, akkor a vírussal szemben az oltással védekezhetünk sikeresen”.

„Ezt a célt most elértük!” – jelentette ki Orbán Viktor, majd köszönetet mondott mindenkinek, aki beletette ebbe a munkáját, köztük azoknak is, akik vállalták, hogy beoltatják magukat.

A miniszterelnök arra kérte azokat, akik még nem oltatták be magukat, hogy az eredmények megőrzése érdekében vegyék fel az oltást.

„Kedves Maszk! Viszontlátásra! Goodbye!” – zárta videoüzenetét Orbán Viktor.

Azt ötmilliós határ elérésével új szabályok lépnek életbe.  A fokozatosság azonban továbbra is indokolt, ezért maradnak olyan korlátozások, ami alól csak a beoltottak, a védettek kapnak felmentést – írták.

Az operatív törzs jóváhagyásával ötmillió beoltott után a következő szabályok lépnek életbe:

  • Egyes kivételekkel vége a kijárási tilalomnak, a közterületi maszkviselésnek és a távolságtartásnak.
  • Megszűnik a jelenlegi szabályok szerint éjfél és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom és az este 11 órás zárási kötelezettség az üzletek, a vendéglátóüzletek és a szabadidős létesítmények esetében.
  • A települések belterületén nem lesz kötelező a maszkviselés, s a 10 ezer fő feletti településeken sem szabályozhatják külön a polgármesterek a közterületi maszkhasználatot.
  • A közterületen megszűnik a másfél méteres távolságtartási szabály is, valamint az egyéni és csapatsportolásra vonatkozó valamennyi korlátozás.
  • A bevásárlóközpontokban azonban egyelőre marad a másfél méteres távolságtartás és a kötelező maszkviselés.
  • A 16-18 éves korosztály felügyelet nélkül is járhat például étterembe, moziba, ha rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Minden olyan helyen továbbra is kötelező a maszk használata, ahol védettek és nem védettek zárt térben találkozhatnak, így a tömegközlekedésben és az üzletekben – tették hozzá.
  • Lakodalomban legfeljebb 200 fő vehet részt, más családi esemény vagy magánrendezvény esetén pedig az 50 fős létszámkorlát érvényes. Ha vendéglátóüzletben tartják, az arra vonatkozó védelmi intézkedéseket kell alkalmazni.
  • Amennyiben a rendezvény céljára az egész vendéglátóüzletet kibérelik, vagy ott biztosítható a résztvevők elkülönítése a többi vendégtől, akkor a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet, és az elkülönített részen nem kötelező a maszkviselés sem.
  • Ugyanez vonatkozik a szállodai rendezvényekre, azonban a védettségi igazolás nélküli személyek a szálláshelyet az esemény végén kötelesek elhagyni, kivéve, ha egyébként jogszerűen tartózkodnak a szálláshelyen.
  • A védelmi intézkedés betartatásáról a családi esemény vagy magánrendezvény szervezője, helyszínének üzemeltetője vagy a helyszínnel rendelkezni jogosult köteles gondoskodni.
  • A házasságkötési szertartás, illetve temetés nem minősül rendezvénynek, így nem vonatkozik rá a korlátozás, a lakodalom kivételével. Ha a polgári házasságkötésre „külsős” helyen, azaz nem házasságkötő teremben, a polgármesteri hivatalban vagy vallási tevékenység céljára használt helyiségben kerül sor, akkor a lakodalomra vonatkozó rendelkezéseket kell figyelembe venni.
  • Egyházi házasságkötés és temetés mint a vallási közösség szertartása esetén a védelmi intézkedéseket az egyházak határozhatják meg.
  • A kulturális eseményeket – a zenés, táncos rendezvény kivételével –, a sportrendezvényeket, valamint a zárt térben tartott rendezvényeket, illetve a szabadban tartott nagyobb (500 főt meghaladó résztvevő által látogatott) rendezvényeket a koronavírus ellen védettek és a felügyeletük alatt lévő kiskorúak látogathatják.
  • A szabadban tartott, 500 résztvevőnél kisebb rendezvény bárki által látogatható. Kivétel a zenés, táncos rendezvény, amely életkortól és helyszíntől függetlenül kizárólag a koronavírus ellen védettek által látogatható.
  • Ha az 500 főnél nagyobb szabadtéri rendezvény sportfesztivál, ott versenyzőként a koronavírus ellen nem védett, de a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló is szerepelhet. Sportrendezvény az olyan verseny vagy mérkőzés, amelyen versenyzőként kizárólag a sportról szóló törvény szerinti versenyszerűen sportoló vehet részt, sportfesztivál az olyan sportesemény, amelyen a szabadidős sportoló is.
  • A sportrendezvénynek, kulturális eseménynek, családi eseménynek, magánrendezvénynek, sportfesztiválnak, zenés, táncos rendezvénynek nem minősülő egyéb rendezvényekre, gyűlésekre vonatkozó előírások szerint ha szabadtéren tartják és az ott foglalkoztatottakon kívül 500 főnél kevesebben vannak jelen, akkor ott a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. Amennyiben ennél több személy van jelen – a sportfesztivál kivételével –, akkor kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő 18 évnél fiatalabb személy vehet részt.
  • Ha az egyéb rendezvényt zárt térben tartják – az ott foglalkoztatottakon kívül –, kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy vehet részt.
  • Ha a gyűlésen 500-nál kevesebben vannak jelen, a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet rajta. Ennél több résztvevőnél kizárólag a koronavírus ellen védett személy, valamint a felügyelete alatt lévő tizennyolcadik életévét be nem töltött személy lehet a helyszínen.
  • A spontán gyűlés tilos.

Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő rendelet az ötmilliomodik Covid-19 elleni védőoltás beadásának másnapján lép hatályba, kivéve a gyűlésekre vonatkozó korlátozásokat, amelyek június 14. után szűnnek meg – olvasható a kormany.hu oldalon.

Forrás: MTI/hirado.hu