Szeptembertől hagyományos formában kezdődhet az oktatás Magyarországon
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
Washington támogatja az Európai Unió által javasolt átfogó vizsgálatot Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügyében, amennyiben a megmérgezéséről szóló jelentések megalapozottak – jelentette ki Washingtonban kiadott közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden.
2021. július elsejétől az egyszer használatos műanyag termékek közül jó néhányat nem lehet majd forgalomba hozni – hangzott el az M1 Kék bolygó című magazinműsorában.
Moszkvában 85 év után kivonták a trolibuszokat a forgalomból, a járműveket az utolsó hat útvonalon is leállították kedden.
Tavaly és idén összesen 750 1-es típusú cukorbeteg gyerek táboroztatását tette lehetővé a közmédia Jónak lenni jó! kezdeményezése – mondta el Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden a visegrádi Madas László Erdészeti Erdei Iskolában tartott záró sajtótájékoztatón.
A korábbi tervekkel szemben elmarad idén a Vásárhelyi Forgatag kulturális rendezvénysorozat – jelentették be kedden a szervezők.
A 12 évnél idősebb gyerekeknek is maszkot kellene viselniük a koronavírus-világjárvány elleni védekezésképpen, ugyanúgy, ahogy a felnőtteknek, a 6 és 11 év közöttieknek pedig a körülményektől függően az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) új ajánlása szerint.
tavaszi korlátozások után a magyarok növekvő bizalommal fordultak a vidéki Magyarország úti céljai felé, és a legtöbben külföld helyett a falusi turizmusban kerestek nyaralási lehetőségeket – mondta a Magyar Nemzetnek a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke.
Legalább huszonketten megsérültek és mintegy hetvenen rekedhettek egy összeomlott épület romjai alatt hétfőn a nyugat-indiai Maharástra államban.
Felrobbantottak két pokolgépet hétfőn a Fülöp-szigetek déli részén, legalább tizenöt ember meghalt és több mint hetvenen megsebesültek -– közölték a helyi hatóságok, akik az elkövetéssel az Iszlám Állam terrorszervezettel szövetséges fegyvereseket gyanúsítanak.
End of content
End of content