Az infláció miatt elbocsátották a török jegybank elnökét

A török államfő szombaton felmentette tisztségéből a központi bank elnökét. Murat Uysalnak azután kell távoznia, hogy a török líra az év eleje óta elvesztette értékének majdnem harmadát; pénteken újabb történelmi mélypontra gyengült a dollárral szemben. Az éves infláció 12 százalékhoz közelít, és az ország devizatartalékai jelentősen csökkentek. A jegybank élére korábbi pénzügyminiszterét nevezte ki.

A most távozó szakembert 2019 júliusában nevezték ki a török jegybank élére, miután elődje ellenállt annak a kormányzati törekvésnek, hogy az alapkamat leszállításával próbálják fellendíteni a gazdasági növekedést. Szeptemberben meglepte a piacokat a török jegybank azzal, hogy 2018 óta először kamatemelést hajtott végre, mindjárt 200 bázisponttal, 10,25 százalékra növelve az irányadó rátát.

A központi bank új elnöke Naci Aqbal lesz, aki eddig Recep Tayyip Erdogan török elnök hivatalában foglalkozott költségvetési ügyekkel. Korábban, 2015 és 2018 között pénzügyminiszter volt. Jelenleg Erdogan elnök veje, Berat Albayrak a pénzügyminiszter, aki az államfővel együtt rendszeresen külföldi hatalmakat hibáztat a török gazdaság bajaiért.

Forrás: hirado.hu