Oroszország felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását
Oroszország csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását – közölte kedd este a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes, Tatyjana Golikova hivatala a sajtóval.
Oroszország csütörtöktől ideiglenesen felfüggeszti a kínai állampolgárok beutazását – közölte kedd este a védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes, Tatyjana Golikova hivatala a sajtóval.
Az ukrajnai harcok befejezésére szólította fel Oroszországot kedden a lengyel külügyminisztérium az oroszbarát szakadár erők aznapi donyec-medencei támadására reagálva.
Nemzetközi embercsempész-bűnszervezet két ukrán állampolgárságú tagjával szemben emelt vádat a Mátészalkai Járási Ügyészség – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője kedden az MTI-vel.
130 éve, 1890. február 18-án halt meg Andrássy Gyula gróf, akit az 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepéért halálra ítéltek és jelképesen felakasztottak, de az 1850-es évek végén már a megbékélésért fáradozott: a kiegyezés egyik előkészítője, 1867 után az első magyar kormányfő, később pedig az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztere lett.
A Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége idén nyolcadik alkalommal rendezte meg a hagyományos családi napját az Országházban, ahol a felvidéki szervezetek a Szövetség a Közös Célokért társulás szervezésében voltak jelen.
Mintegy harminc külföldi előadó részvételével nemzetközi tudományos konferenciát rendez a trianoni békeszerződésről a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja júniusban.
Véget értek A Dal 2020 élő válogatói, az adásokból továbbjutó tizennyolc dal két elődöntőben verseng egymással.
Házról-házra járnak az aktivisták Székelyföldön, és gyűjtik az aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács európai kezdeményezéséhez. Egymillió aláírást kellene gyűjteni, a határidő közeleg, és még messze a cél. Akár az interneten is lehet támogatni a kezdeményezést. A fő cél, hogy az uniós támogatások elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeit is figyelembe vegyék, ez segítené a külhoni magyar…
Megkezdték vasárnap az amerikai utasok evakuálását a Jokohamában karanténba helyezett Diamond Princess óceánjáróról, amelynek a fedélzetén 355-re nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma.
A hazatérés napjára, a Csehszlovákiától való visszacsatolás 96. évfordulójára emlékeztek vasárnap a Nógrád megyei Somoskőújfalun. Somoskőújfalu és Somoskő a trianoni döntés következtében négy évig volt a szomszéd állam része.
End of content
End of content