Határon túliak is pályázhatnak vallásos könnyűzene támogatására

A magyar kormány több százmillió forintot juttat pályázat útján a vallásos könnyűzene képviselőinek hangszerbeszerzésre és -felújításra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

    „A most megnyílt pályázati felületen keresztül százmillió forint fog jutni kezdő hangszereseknek, háromszáz millió a keretösszeg a profi zenészeknek, százmillió pedig a határon túli magyaroknak új hangszerek vásárlására. Folytatódik a templomi orgonák és más hangszerek felújítási programja, erre is százmillió forintot biztosít a kormány” – mondta Fekete Péter a sajtótájékoztatón.


    A hangszeres támogatásra vonatkozó pályázatok az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján (emet.gov.hu) keresztül érhetők el.


    Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára kiemelte: a magyar keresztény vallásos könnyűzene az elmúlt időszakban felkerült a világtérképre, komoly sikereket ért el. Megemlítette, hogy nemrég Pajor Tamás és a Bolyki Brothers a tízszeres Grammy-díjas amerikai Take 6 zenekarral dolgozott együtt egy dalon.