Kétszer annyi esőerdő pusztult el Brazíliában, mint tavaly
Idén már 6404,4 négyzetkilométer esőerdő pusztult el Brazíliában, csaknem kétszer annyi, mint a múlt év hasonló időszakában – közölte vasárnap a Brazil Űrkutatási Intézet.
Idén már 6404,4 négyzetkilométer esőerdő pusztult el Brazíliában, csaknem kétszer annyi, mint a múlt év hasonló időszakában – közölte vasárnap a Brazil Űrkutatási Intézet.
Nyolcvanmillió forintot csaltak ki egy tokaji férfitól, aki azt hitte, részese egy drogüzletnek és busás haszonra tehet szert, de kábítószer helyett csak lisztet kapott – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfő reggel az MTI-t.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyikolaj Fjodorovval, az orosz szövetségi parlament felsőházának, a Szövetségi Tanácsának az első elnökhelyettesével folytatott megbeszélést hétfőn – közölte a Külgazdasági és külügyminisztérium az MTI-vel.
Mind a 16 most megrendezett oroszországi kormányzóválasztást megnyerte a hatalmon lévő Egységes Oroszország párt vagy a támogatásával indult jelölt, a moszkvai képviselő-testületben azonban a kormányerőnek csak mandátumai mintegy harmadát elveszítve sikerült megőriznie többségét – derült ki a hétfő reggelre közzétett, nem hivatalos adatokból.
Több százan tiltakoztak helyi idő szerint vasárnap Mexikóvárosban a nőket érő erőszak ellen.
Franciaországban mintegy 1500 haláleset köthető a júniusi és júliusi kánikulához a francia egészségügyi tárca vasárnapi tájékoztatása szerint, ami tizede a 2003-as hőhullámkor regisztráltnak, jóllehet idén a melegrekordok országszerte megdőltek.
Olaszországban tizenhárom és fél év szabadságvesztésre ítélték, de a büntetés elől külföldön bujkált egy férfi, akit Budapesten fogtak el csütörtökön, közölte a rendőrség honlapján.
Egy ember meghalt és több mint hatvanan megsérültek, miután erős földrengés pusztított a Kína délnyugati részén fekvő Szecsuan tartományban vasárnap kora reggel – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Az elmúlt évi balatonfüredi Anna-bál kiemelkedő eseménye volt a Prímásverseny. A verseny helyezettjei és különdíjasai közül négyen szeptemberben az erdélyi közönségnek mutathatják be tudásukat.
Az európai kontinens, ezen belül pedig az Európai Unió erősségét a tagállamok erőssége határozza meg a szakértő szerint. Az elmúlt években ugyanakkor az unió néhány tagállama politikailag és gazdaságilag is gyengébben teljesít az elvártnál.
End of content
End of content