Harmincéves a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége
Harminc éve alapították a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségét (BSZOSZ), a szervezet idei programjait az évforduló jegyében szervezi meg.
Harminc éve alapították a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségét (BSZOSZ), a szervezet idei programjait az évforduló jegyében szervezi meg.
A Mária-út egy kialakítás alatt álló, Közép-Európán átívelő zarándokút-hálózat, melynek kelet–nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, mintegy 1400 km-es távon, gyalogosan 60 nap alatt bejárhatóan, érintve a magyarság Mária-kegyhelyeit.
Varga Miklós és két gyermeke lesz A Dal 2019 első elődöntőjének vendégfellépője, az adást 19 óra 30 perctől láthatják a Duna Televízió és a Duna World csatorna nézői – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtóosztálya pénteken az MTI-vel.
Száz településen több mint 200 programmal indul vasárnap a Házasság hete – mondta Herjeczki Kornél, a programsorozat koordinátora az M1 aktuális csatornán pénteken.
Átadták a Keskenyúton Emlékérmet Bezdánban!- Zúgnak a harangok Garamszegen– Szabadkán Balassai emlékkardot szenteltek – Cserkészképzés Muzslyán – végül, maradva a Délvidéken: Balázs-Piri Soma és a Szabadkai Zeneiskola.
Azonosították a több mint két hete eltűnt kisgép roncsai közül kiemelt holttestet. A halottkém megállapítása szerint Emiliano Sala maradványait emelték ki a La Manche csatornába zuhant repülőgépből, közölte csütörtök este a dorseti rendőrség.
Magyar kutatók jártak a Föld legmélyebb barlangjában. A kaukázusi expedícióról készült Inverse Everest című filmet február 10-én vasárnap mutatja be a Duna televízió.
Bár csak minimális mértékben, de az orosz állam részesedést szerezhet az amerikai Tesla autógyártóban a Maxwell Technologies akkumulátorgyártó cégben lévő tulajdonrészén keresztül.
Ma kezdődik a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale). A tíznapos seregszemlén 14 szekcióban 400 alkotást fognak bemutatni, köztük két magyar rövidfilmet, valamint a klasszikusok közül vetítik Mészáros Márta Örökbefogadás és Tarr Béla Sátántangó című filmjét is.
Az Átlátszó Erdély blogon szerdán közölt összeállítás szerint egyre több magyarországi diák tanul erdélyi egyetemeken. Ők általában a könnyebben teljesíthető felvételi feltételek és az alacsonyabb tandíj miatt választják a romániai felsőoktatási intézményeket.
End of content
End of content