Több mint 200 programmal indul vasárnap a Házasság hete

Száz településen több mint 200 programmal indul vasárnap a Házasság hete – mondta Herjeczki Kornél, a programsorozat koordinátora az M1 aktuális csatornán pénteken.

A rendezvénysorozathoz Kárpátalja számos településéről is csatlakoztak.

Az emberek döntéseit nagy mértékben meghatározza, hogy milyen emberekkel, milyen életpéldákkal találkoznak, éppen ezért a Házasság hetének célja, hogy minél több helyen az országban életközelbe hozzanak olyan párokat, akik a házasság fontos kérdéseinek megválaszolásában előbbre vannak az átlagnál – fogalmazott Herjeczki Kornél.

A műsorban elhangzott, a már több mint 20 országban jelen lévő kezdeményezés szeretné felhívni a figyelmet a házasság és a család értékeire, valamint célja a segítségnyújtás a párkapcsolati problémákkal küszködőknek.

A kárpátaljai programokról eseménynaptárunkban tájékozódhatnak.