Világ

  • Szíriában nyoma veszett a Reuters hírügynökség két tudósítójának

    A Reuters libanoni származású munkatársai több napot forgattak Szíriában. Szombat este vesztette el a kapcsolatot velük a Reuters szerkesztősége, alig egy órával azt megelőzően, hogy a két újságírónak a tervek szerint át kellett volna lépnie a szíriai-libanoni határt. Szíriában nyoma veszett a Reuters két tudósítójának – jelentette be a brit hírügynökség főszerkesztője, Stephen Adler vasárnap…

  • Líbiai tűzszünetre szólított fel a pápa

    A líbiai harcokba sodródott felek közötti párbeszéd azonnali megkezdésére és tűzszünetre szólított fel vasárnap a pápa szokásos Úrangyala imádsága után. „Felszólítom a nemzetközi szervezeteket és mindenkit, akik politikai és katonai felelősséget viselnek: kezdjenek párbeszédet, hogy ezzel felfügesszék a fegyverek használatát” – mondta XVI. Benedek a római Szent Péter téren összegyűltek előtt. Az egyházfő közölte, hogy…

  • Moszkva figyelmeztette a NATO-t

      Dmitrij Rogozin, Oroszország NATO-nagykövete szombaton azt mondta, hogy egy szárazföldi beavatkozás Líbiában megszállásnak minősülne, egyúttal ragaszkodott hozzá, hogy mindenki tartsa magát az ENSZ BT vonatkozó határozatához.

  • Stratégia készül a nyugati magyarság asszimilációjának megállításáért

      Stratégia készül a diaszpórában élő nyugati magyarság asszimilációjának megállítása érdekében. Répás Zsuzsanna, a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Magyar Állandó Értekezlet diaszpóra-albizottságának szombati budapesti ülése után elmondta: nagyon fontosnak tartották, hogy külön testület foglalkozzon a diaszpórában élő nyugati magyarságot érintő kérdésekkel, mert teljesen más élethelyzetben vannak, mint a Kárpát-medence szórványmagyarsága. Olyan problémákkal kell szembenézniük,…

  • Kadhafi kétségbeesett és önkénteseket toboroz?

      A koalíciós légi csapások csökkentették Kadhafi képességét, hogy ellenőrzést gyakoroljon szárazföldi erői felett, az észak-afrikai országból érkező értesülések szerint a líbiai vezető önkénteseket fegyverez fel a harcra – jelentette ki pénteken a Pentagonban az amerikai egyesített vezérkar igazgatója.

  • A jemeni fővárosban egyszerre tüntetnek az elnök hívei és az ellenzék

    A jemeni fővárosban pénteken egyszerre tüntettek Ali Abdallah Száleh elnök hívei és az ellenzék aktivistái, s az elnök a támogatói előtt megismételte, hogy hajlandó lemondani a posztjáról, ha sikerül biztosítani a békés, rendezett hatalomváltást. A több mint 32 éve hatalmon lévő Száleh, miközben több tízezer ember demonstrált mellette, televíziós beszédében azt mondta, hogy „nem akarunk…

  • Javul a helyzet Japánban

    Bár újabb földrengés rázta meg Japánt, a helyzet bíztató, mivel sikerült a fukusimai erőmű minden reaktorába eljuttatni az elektromos vezetékeket. Ugyanakkor a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint a radioaktivitás szintje az atomerőmű 20 kilométeres körzetében továbbra is a megengedett mérték 1600-szorosa.

End of content

End of content