Világ

  • Amerika szerint jelentéktelenné válhat a NATO

    A NATO európai tagállamai anyagi hozzájárulásának növelését sürgette pénteken egy brüsszeli biztonságpolitikai konferencián az amerikai védelmi miniszter. Ellenkező esetben a „kollektív katonai jelentéktelenné válás” fenyegeti a szövetséget.

  • Véglegesítették a Nabucco jogi kereteit

    Véglegesítették a Nabucco gázvezeték támogatási szerződéseit. Magyarország nevében Fellegi Tamás miniszter írta alá a beruházás jogi kereteit rögzítő megállapodást. A projektben résztvevő összes ország felvállalta, hogy biztosítja az engedélyezési, hatósági eljárásokat.

  • Fukusima: súlyosabb a helyzet, mint gondolták

    A japán Atomenergiai és Ipari Biztonsági Ügynökség jelentése alapján a fukusimai radioaktív kibocsájtás a korábbi becslések kétszerese, míg egy, a Yomiuri Sinbun birtokába jutott kormányzati dokumentum szerint a három balesetet szenvedett reaktor jóval komolyabb sérüléseket szenvedett, mint amiről eddig tudni lehetett. A japán kormány komoly atomenergia-biztonsági reformok végrehajtására tett ígéretet, fontolóra vette az evakuációs zóna…

  • Putyin: nem fogjuk mérgezni az embereinket a WTO-ért

    Az Európában az elmúlt hetekben terjedő fertőzés miatt Oroszország június 2-án import-tilalmat vezetett be minden Európai Unióból származó zöldségre. A hasmenést okozó fertőzést egy ez idáig ismeretlen baktérium okozza, és eredetileg Németországban bukkant fel, hétfő estig 21 ember halálát okozta, több mint 2500 ember pedig kórházba került. A hasmenéses járványt okozó, bizonytalan eredetű fertőzés miatt…

  • Véget ér az orosz búzaexport tilalom

    Oroszországban 2011. július 1-től véget ér a búza exportjára kivetett tilalom, jelentette be az orosz kormány vezetője, Vlagyimir Putyin május 28-án szombaton. Putyin az első miniszterelnök-helyettessel, Viktor Zubkovval folytatott találkozón beszélte meg a búza exportjának a helyzetét, tájékoztatott a RIA orosz hírügynökség.

  • A kettős állampolgárság ellen kampányol Marine Le Pen

    Nem csak Ukrajnában, illetve a Magyarországgal határos országokban téma a kettős állampolgárság kérdése. A francia szélsőjobboldali Front National utóbbi hónapokban egyre népszerűbb vezetője, Marine Le Pen váratlanul napriendre tűzte a kettős állampolgárság kérdését Franciaországban.

End of content

End of content