Szlovéniában hétfőtől kinyithatnak a vendéglátóhelyek belső helyiségei
A nyitás feltétele, hogy az alkalmazottak és a vendégek átestek a koronavírus fertőzésen vagy felvették valamelyik oltást, és ezt igazolni is tudják.
A nyitás feltétele, hogy az alkalmazottak és a vendégek átestek a koronavírus fertőzésen vagy felvették valamelyik oltást, és ezt igazolni is tudják.
A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek 66 százaléka úgy véli, az Unió szerepe meghatározó a fiatalok jövője szempontjából.
Az EMA lezárta a Johnson-vakcina vizsgálatát és ismételten az oltóanyag hatékonyságát hangsúlyozta.
Putyin és Netanjahu kölcsönösen felköszöntötte egymást a második világháborúban aratott győzelem 76. évfordulója alkalmából.
A IX. szimfónia a zeneirodalom egyik legismertebb alkotása.
Az oltóanyagot elsősorban olyan országokban tervezik alkalmazni, ahol sürgős a járvány terjedésének megakadályozása.
A dohányipar jövője a tudomány és az innováció.
A kitüntetéssel elsősorban polgári szolgálatokat ismertek el, politikusok, diplomaták, hivatalnokok, s a 19. században már művészek és tudósok is megkaphatták.
Az oltási kampányoknak köszönhetően ez idáig 150 millió védőoltást adtak be az Európai Unió tagországaiban
Az EU elítéli és elfogadhatatlannak tarja Oroszország bejelentését arról, hogy megtiltja a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának.
End of content
End of content