Nyolcvan éve indult a Barbarossa-hadművelet

Szerző: | 2021.06.22., 15:59 | Világ

Német katonák megtörten vonulnak Moszkva felé a dermesztő hidegben (1941 decembere)

1939 őszén még barátokként kezdték a II. világháborút, 1941 nyarán és őszén már véres harcokat vívott egymással a két diktátor vezette nagyhatalom, a náci Németország és a kommunista Szovjetunió. Ugyan a lehetséges casus bellik száma végtelen, a 80 éve, 1941. június 22-én megindított Barbarossa hadművelet célja egyértelmű volt: a németek három irányból, minél előbb térdre akarták kényszeríteni a Szovjetuniót, hogy elkerüljék az esetleges több frontos háborút. A németeknek a hibás stratégiáért nagy árat kellett fizetniük, a terv a kezdeti sikerek ellenére kudarcot vallott. 

„Barátból” ellenség

Adolf Hitler már a Mein Kampf című könyvében, 1925-ben kijelentette, hogy a német népnek élettérre (Lebensraum), földre és nyersanyagokra van szüksége: ennek biztosításának a legkézenfekvőbb módja a Szovjetunió meghódítása lehet. Ami a lakosságot illeti, a náci fajelméletben a „szláv fajt” „Untermenschnek”, azaz alsóbbrendűnek tekintették, akiket „zsidó-bolsevik” vezetők uralnak, így az „Übermenschnek” kell biztosítania az emberiség fennmaradását.

Nyugat-Európa 1938-ban feláldozta a béke oltárán Csehszlovákiát, teret adva a náci Németországnak a keleti irányú terjeszkedéshez. Ugyan korábban ideológiai és politikai értelemben is ellenfelek voltak, ez a „tőrdöfés” – a szovjetek nem akartak áldozati bárányok lenni a nyugati nagyhatalmak oltárán – Sztálint arra sarkallta, hogy a németekkel kössenek szövetséget. Így a nyugat – egyelőre – magára maradt.

A hangzatos elvekkel szemben reálpolitikai megfontolásokból a nácik megkötötték a szovjetekkel a két külügyminiszter nevéről elhíresült megnemtámadási egyezményt, a Molotov-Ribbentrop paktumot, amelynek az egyik sarkalatos pontja Lengyelország és a Baltikum államainak befolyási övezetek szerinti felosztása volt.

Sztálin és Ribbentrop a megnemtámadási szerződés aláírása után

A jó – de mindvégig bizalmatlan – viszony a világháború kezdeti szakaszában is kitartott, sőt, valós esély kínálkozott arra is, hogy Japán és Olaszország után újabb nagyhatalomként a szovjetek csatlakozzanak a tengelyhatalmakhoz. 1940 novemberében a németek meg is tették ajánlatukat, amelyet a leendő szövetséges nem fogadott el. Az ellenajánlatra a németek nem adtak választ, így elkerülhetetlennek tűnt a konfliktus a két állam között.

A lehetséges casus bellik száma végtelen. Az érdekszféra-ütközés a Balkánon, egy esetleges szovjet támadástól való félelem vagy Németország növekvő gazdasági – elsősorban nyersanyagbeli – igényeinek biztosítása egyaránt a kiváltó okok között szerepel. További az sem elhanyagolható tény, hogy egy gyors győzelemmel a németek teljesen izolálni tudták volna Nagy-Britanniát, míg az időhúzással egy esetleges brit-szovjet szövetség megalakulását kockáztatták.

A stratégia a már korábban alkalmazott Blitzkrieg elvére épült. Az 1940. december 18-án kiadott 21. számú hadműveleti utasítás a 12. században uralkodó I. „Rőtszakállú” Frigyes császárról a Barbarossa nevet kapta, a terv végső formájában 1941. február 15-én került Hitler asztalára. Az első fázisban a páncélos ékek feladata volt áttörni a védelmet, majd az ellenséges területre mélyen benyomulva elvágni az utánpótlási vonalakat, és bekeríteni a szovjet seregeket. A második fázisban a már központi irányítás nélküli egységek maradék ellenállását kellett volna a gyalogságnak felmorzsolni.

A Führer egyfajta keresztes hadjáratként fogta fel a bolsevizmus elleni harcot. Alábecsülte az ellenfelet, mind „faji”, mind technikai értelemben, noha a vezérkarból többen kifejezték aggályaikat a hadjárattal kapcsolatban. A német támadás nem lehetett meglepetésszerű, hiszen ekkora haderő összevonását nem lehetett észrevétlenül végrehajtani.

A szovjetek 1941 januárja és márciusa között 15-20-szor annyi kémet fogtak el, mint az előző év azonos időszakában. A készülő offenzíváról diplomáciai csatornákon keresztül is értesítették a szovjet vezetést. Ennek tudatában nehezen érthetőek azok a katasztrofális vereségek, amelyeket elszenvedtek az első hónapokban. A válasz Sztálin hibás helyzetértékelésben keresendő, aki úgy gondolta, hogy a Wehrmacht csak egyetlen frontszakaszon – délen – indít majd támadást a gazdasági erőforrások megszerzéséért, ráadásul a hadművelet megkezdését későbbre, nem az 1941-es évre várta.

Beteljesült német rémálmok

A támadás eredeti időpontja május 15. lett volna, de ezt június 22-re halasztották. Az okok között az Olaszország által 1940-ben lerohant Görögország előre nem kalkulált ellenállása, illetve a belgrádi németbarát kormány 1941 márciusi megdöntése – amelyek kettős német intervenciót tettek szükségessé a Balkánon –, valamint a tavaszi esőzések miatt a terepviszonyok alkalmatlansága szerepelt. A dátum szimbolikus jelentőséggel is bírt: Napóleon is ugyanezen a napon indította támadását 1812-ben.

A Harmadik Birodalom szövetségesei – Hitler jóindulatának elnyerése érdekében – a következő napokban sorra beléptek a háborúba: Olaszország és Románia még aznap bejelentette a hadiállapotot, Szlovákia 23-án, Finnország 25-én, Magyarország képviseletében Bárdossy László miniszterelnök pedig 27-én üzent hadat a Szovjetuniónak.

Az 1941. június 22-én hajnali 3.15-kor, hadüzenet nélkül megindított katonai akció minden tekintetben új fejezetet nyitott a hadviselés történetében. A német inváziós erő körülbelül 3 millió katonából állt, ehhez jött még 600 ezer főnyi román, 500 ezer főnyi finn, valamint a további szövetséges országok kisebb erői. Magyarország a kezdeti időszakban a mintegy 25 ezer főt kitevő ún. gyorshadtesttel vett részt a műveletekben.

A németek körülbelül 3 ezer harckocsival és 2,5 ezer repülőgéppel rendelkeztek. Ezzel szemben a szovjet haderő a Nyugati Katonai Körzetben 2.9 millió katonát, 14-15 ezer harckocsit és 8-9 ezer repülőt vonultatott fel. Létszámban nem, de a fegyverarzenált tekintve a Szovjetunió jelentős fölényben volt, még úgy is, hogy a vezérkarban a háborút megelőző években elvégzett tisztogatás miatt teljes fejetlenség uralkodott.

A német Észak Hadseregcsoport Wilhelm von Leeb vezértábornagy vezetésével Leningrád bevételét célozta meg, a Közép Hadseregcsoport Fedor von Bock irányítása mellett Moszkva felé tört a szovjet főváros ostromára készülve, a Dél Hadseregcsoport pedig a 66 éves Gerd von Rundstedt vezénylete alatt Ukrajna és a Donyec-medence megszerzését kapta feladatául. A cél a Moszkvától 450 kilométerre húzódó Arhangelszk-Asztrahán vonal meghódítása volt, ennél keletebbre, az Urál iparvárosai és Szibéria felé a németek ekkor nem szándékoztak behatolni a szovjet területekre.

A szovjet haderőnek már az első nap hatalmas veszteségei voltak, a Luftwaffe jelentése szerint 800 repülőt semmisítettek meg a földön. Úgy tűnt, a Wehrmachtnak semmi nem állhat az útjába, a Blitzkrieg ismét sikeresen működött: augusztus végére a Dnyeper folyó teljes vonala a németek kezén volt, kivéve Kijevet és Odesszát. Az északi fronton egy hónap alatt 500 km-es mélységben hatoltak be a német erők.

Szmolenszk térségében elkeseredett harc folyt minden talpalatnyi területért, itt már nemcsak a Vörös Hadsereg veszteségei voltak jelentősek. A Führer augusztus elején még Leningrád elfoglalását jelölte ki elsődleges célnak, míg a hónap végén már a mindkét szárnyon történő támadást erőltette. A tábornoki karból sokan ennek a döntésnek tulajdonították a Moszkva elleni támadás kudarcát. Végül szeptember 30-án Hitler úgy határozott, hogy a fő csapásirány Moszkva lesz.

A Tájfun névre keresztelt hadművelet Moszkva elfoglalásáért október 2-án kezdődött, a légitámadások október 7-én indultak. A hatalmas esőzések következtében a talaj néhány nap alatt iszapfürdővé változott, a szovjetek ellenállása pedig a vártnál erősebbnek bizonyult, így október közepére a német támadás kifulladt.

Szovjet gépek Moszkva közelében német harci állások után pásztázva

A második moszkvai csata november 17-én kezdődött 50 hadosztály bevetésével. A leghevesebb harcok a fővárostól délre fekvő Tula környezetében alakultak ki, de nem sikerült a szovjet védelmi vonalakat áttörni, 25 kilométernél közelebb a németek egyszer sem kerültek a hőn áhított célhoz, Moszkvához  Az időjárás sem volt kegyes a támadókkal, a hőmérséklet a tél beköszöntével a -40 Celsius fokot is megközelítette, így december 5-ére teljesen kifulladt ez a támadás is.

Habár a Szovjetuniónak hatalmasak voltak a veszteségei – emberi és gazdasági vonatkozásban egyaránt – az első hónapokban, az állam mégsem omlott össze. A német veszteségek is jóval magasabbak voltak az addig megszokottaknál, a halottak száma elérte a 200 ezer főt. A folyamat, amely a Barbarossa hadművelettel kezdődött, végül a Harmadik Birodalom bukása felé vezető út első mérföldkövének bizonyult.

Hitlernek át kellett értékelnie a Szovjetunió meghódítását, így 1942. április 5-én megszületett a Kék hadművelet elnevezésű utasítás, amelyben már feladta a három frontos harcot és Moszkva bevételét, helyette erőit Sztálingrád elfoglalására összpontosította. Végül a németek itt is kudarcot vallottak, a sztálingrádi csata közel fél éve (1942. augusztus 21. és 1943. február 2. között) a valaha volt legvéresebb ütközetként vonult be a történelemkönyvekbe: a felek legalább 1,5 millió fős veszteséget szenvedtek el.

A sorsfordító ütközetet követően a Vörös Hadsereg megállíthatatlanul szorította vissza a németeket, akik 1944-től újra kétfrontos háborúra kényszerültek: a háború ezzel eldőlt, a német haderő gerincét a Szovjetunióval vívott elhúzódó háború törte meg.

Forrás: Múlt-kor.hu

Határon túli magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn

Határon túli magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn

Felvidéki magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor a Rákóczi Szövetség és a Tabu Sailing Team szervezésében hétfőn a Baranya megyei Orfűn. rbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a július 26. és 30. között zajló tábor megnyitóján azt mondta, a vitorlázás különleges jellemformáló és -fejlesztő sport, hiszen önismeretre, bajtársiasságra, csapatmunkára tanítja a...

A minap..

A minap..

..a kezembe akadt egy könyv. Arról lehetett benne olvasni, hogy a világunk milyen szép. A bolygó erős és élő. Az emberek szeretik egymást, elismerik egymást, bármennyire is nagyszerűek, vagy éppen kisszerűek. Nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat, az egymást erősítő dolgokat veszik figyelembe, amikor valakiről véleményt alkotnak, ha egyáltalán megteszik. Mindenki szeret, bír, csipáz...

Pin It on Pinterest

Share This