Rákóczi zászlaja alatt emlékezett Mezővári és Beregszász

Mezővári és Beregszász közössége együtt hajtott fejet a Rákóczi-szabadságharc kezdete előtt tisztelegve május 21-én. Az eseményre annak apropóján került sor, hogy 323 évvel ezelőtt, 1703-ban, Tarpa és Mezővári mellett Beregszászban is fellobogtak a kuruc zászlók, amikor Esze Tamás seregei II. Rákóczi Ferenc brezáni kiáltványára válaszul fegyvert ragadtak az elnyomás ellen, az „Istennel a hazáért és szabadságért” jelszavával.

Az évfordulót Mezőváriban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, Beregszászban pedig a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében koszorúzással egybekötött megemlékezéssel ünnepelték meg.

A megjelentek elsőként Mezőváriban helyezték el koszorúikat a református templom kertjében lévő táblánál, majd a beregszászi Esze Tamás szobránál hajtottak fejet.

Mindkét eseményen kuruc dallamok csendültek fel Holozsai Imre, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola, valamint a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola oktatójának tárogatójából. Továbbá korhű viseletbe öltözött kuruc hagyományőrzők olvasták fel a brezáni kiáltványt, és lengették meg a nagyságos fejedelem zászlaját.

Beregszászban Molnár Krisztina, a PCS koordinátora elmondta, hogy ma ismét együtt emlékezhetünk, és lengethetjük meg Rákóczi hadba hívó zászlaját − azt a lobogót, amely évszázadok múltán is összeköt bennünket múltunkkal és nemzeti örökségünkkel.

Szakál Imre, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem rektorhelyettese, a Történelem és Társadalomtudományi Tanszék docense az újságírók kérdésére válaszolva kiemelte, hogy a megemlékezések nemcsak a múlt felidézéséről szólnak, hanem a közösségi összetartozást is erősítik: segítenek abban, hogy a kárpátaljai magyarság megőrizze identitását és kapcsolódását az összmagyar kultúrához.

A docens szerint kisebbségben élni sok nehézséggel jár, ám az ilyen alkalmak erőt adnak, hiszen emlékeztetnek a közös történelmi gyökerekre és a kitartás fontosságára.

Orbán Viktória, a PCS munkatársa hangsúlyozta, a szervezet fontosnak tartja, hogy minden évben felelevenítsék a Rákóczi-szabadságharc kárpátaljai előzményeit. Mint mondta:

− Az elmúlt évek során több ezer ember csodálhatta meg a feldíszített lovas szekereket, a korhű ruhákba öltözött hagyományőrzők felvonulását, valamint a városi forgatagot és a helyi, illetve magyarországi fellépők műsorait.

Mint elmondta, majd jött a pandémia, aztán a háború. Viszont ebben az időszakában is igyekeztek méltó módon emlékezni a történelem ezen meghatározó eseményéről.

− Úgy gondoljuk, hogy múltunk felidézése különösen fontos ahhoz, hogy megőrizhessük gyökereinket és identitásunkat.

A beregszászi esemény a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.

Mondik Márta

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →