Újabb monolitra bukkantak Amerikában
Nem ez az első eset, hogy rejtélyes módon egy-egy elhagyatottabb helyen monolit bukkan fel.
Nem ez az első eset, hogy rejtélyes módon egy-egy elhagyatottabb helyen monolit bukkan fel.
Jens Stoltenberg a tagországok külügyminisztereinek videókonferencia keretében tartott kétnapos tanácskozását követő sajtóértekezletén kiemelte, a NATO és szövetséges országai mindegyike határozottan támogatja az afganisztáni békefolyamatot.
A klímaváltozás a világörökségi helyszíneket fenyegető egyik legnagyobb veszély közölte szerdán a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN).
A koronavírus elleni széleskörű védőoltás – elsősorban az orvosok és tanárok körében történő – jövő heti megkezdésére adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán.
Az orosz békefenntartók – moldovai és ukrán kollégáikhoz hasonlóan – az 5+2 csoport döntése alapján tartózkodnak a konfliktusövezetben, „elvi fontosságú” feladatuk az, hogy megakadályozzák a konfliktus újbóli fellángolását.
Mivel az térségnek nincsenek belső határai, ezért a külső határok fokozott ellenőrzésére van szükség – mondta az Európai Bizottság elnöke.
A mérsékletesség, a segítségnyújtás és az imádság időszakának nevezte a koronavírus-járványban érkező karácsony előtti heteket Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében advent első vasárnapján.
Zdravko Krivokapic, kormányalakítással megbízott montenegrói politikus sajnálatát fejezte ki vasárnap, hogy a távozó kormány egy nappal korábban nem kívánatos személlyé nyilvánította és kiutasította az országból Szerbia nagykövetét.
Tízmillió dollárral járul hozzá Magyarország az amerikai Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány azon céljához, hogy egy múzeumot és egy kutatóközpontot építsen fel Washingtonban.
A világon 62 216 767 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 451 131, a gyógyultaké pedig 39 801 708.
End of content
End of content