Legalább 1600 terrorista lehet Németországban
Németország kiemelt célpontjává vált az Iszlám Államnak a belbiztonsági és hírszerzési vezető szerint.
Németország kiemelt célpontjává vált az Iszlám Államnak a belbiztonsági és hírszerzési vezető szerint.
Németországban nagymértékben emelkedett Angela Merkel választói támogatottsága, a kancellár így ismét kihívója, a szociáldemokrata Martin Schulz előtt áll egy csütörtökön ismertetett felmérés szerint.
A teljes egyetértés hiányában huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió állam- és kormányfői brüsszeli csúcstalálkozójuk első, csütörtöki tárgyalási napjának végén, miután Beata Szydlo lengyel miniszterelnök bejelentette, hogy nem fogja aláírni e nyilatkozatot, sőt az ülés egyetlen dokumentumát sem fogja elfogadni – tudatta Twitter-üzenetében Preben Aamann, az Európai Tanács elnökének szóvivője csütörtök…
A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a 2017. június 1. és 2019. november 30. közötti időszakban – jelentették be csütörtökön Brüsszelben, röviddel az állam- és kormányfők tanácskozásának megkezdése után.
Az Oroszország és a Nyugat közötti újabb fegyverkezési verseny veszélyére figyelmeztette Moszkvában Szergej Lavrov orosz külügyminisztert Sigmar Gabriel, a német diplomácia vezetője.
A német szövetségi kormány támogatja Donald Tusk megerősítését az Európai Tanács elnöki tisztségében, és azzal számol, hogy a lengyel politikust újra meg is választják az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó testület vezetőjének – mondta a német kormány egy magas beosztású tisztségviselője szerdán Berlinben.
Bocskor Andrea kárpátaljai, Deli Andor vajdasági, Csáky Pál felvidéki és Sógor Csaba erdélyi EP-képviselők ,,Anyanyelv kontra államnyelv? Nyelvi kérdések az európai oktatási rendszerekben” címmel szerveztek konferenciát március 7-én az Európai Parlamentben. Az eseményt Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért és ifjúságért felelős biztos nyitotta meg. Kiemelte: ,,A kultúra és a nyelv összetartozik, az anyanyelvi oktatás biztosítja a…
Donald Trump amerikai elnök szerdán megnevezte az Egyesült Államok leendő oroszországi nagykövetét Jon Huntsman személyében.
Fenyegető méreteket öltött a keresztényüldözés a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, a keresztényeket elüldözik szülőföldjükről – figyelmeztetett szerdán kiadott közleményében az orosz külügyminisztérium.
Bizottsági meghallgatáson kell tisztáznia a kancellárnak szerepét a VW ügyében.
End of content
End of content