A német kormány támogatja Donald Tusk újraválasztását az Európai Tanács elnöki tisztségére

A német szövetségi kormány támogatja Donald Tusk megerősítését az Európai Tanács elnöki tisztségében, és azzal számol, hogy a lengyel politikust újra meg is választják az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó testület vezetőjének – mondta a német kormány egy magas beosztású tisztségviselője szerdán Berlinben.

A név nélkül nyilatkozó tisztségviselő elmondta: a német kormány várakozása szerint a lengyel liberális politikust túlnyomó többséggel erősítik meg tisztségében a csütörtökön kezdődő brüsszeli uniós csúcson.

A berlini vezetés tudomása szerint mindössze egy ország ellenzi a volt lengyel kormányfő újraválasztását – tette hozzá.

A mostani lengyel kormány azon felvetésére, miszerint Donald Tusk a német kormány jelöltje az elnöki tisztségére, felidézte, hogy a politikust valamennyi tagország egyetértésével választották meg a testület vezetőjének 2014-ben, és hozzátette, hogy az egyhangúlagos döntés alapján Tusk éppen úgy tekinthető német, mint például francia vagy belga jelöltnek.

Előzőleg Steffen Seibert német kormányszóvivő berlini tájékoztatóján kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy Angela Merkel támogatja-e Donald Tusk újraválasztását. Mint mondta, a döntés az uniós tagországok vezetőinek közös feladata. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kancellár nagyra értékeli Donald Tusk tevékenységét.

Az Európai Tanács elnökének mandátuma két és fél évre szól és egy alkalommal megújítható. Az elnök képviseli az Európai Uniót a nemzetközi színtéren, valamint ő hívja össze és vezeti le a tagállami csúcsvezetők üléseit. Donald Tusk 2014. december 1-től tölti be a tisztséget, megbizatása 2017. május 31-ig szól. Újraválasztását Lengyelország ellenzi.