Németországban megnyíltak az első „okosiskolák”
Elkezdődött Németországban az okosiskola (Smart School) nevű kísérleti program, amelynek célja a digitalizáció folyamatának becsatornázása a közoktatásba.
Elkezdődött Németországban az okosiskola (Smart School) nevű kísérleti program, amelynek célja a digitalizáció folyamatának becsatornázása a közoktatásba.
Mostantól kezdve tilos az alkoholfogyasztás a litván parlament épületében – erről az újonnan megválasztott litván törvényhozó testület (seimas) házelnöksége hozott döntést pénteken.
Negyvennyolc órás tűzszünetet hirdetett meg Jemenben a kormányerőket támogató, szaúdi vezetésű katonai koalíció – közölte szombatra virradóra az SPA rijádi hírügynökség.
Szinte már nem telik el nap zavargás nélkül azokon a görög szigeteken, ahol befogadóközpontokat állítottak fel az Égei-tengeren át érkezőknek. A rossz biztonsági helyzet miatt Belgium a héten bejelentette, hogy hazahívja ott szolgáló migrációs szakembereit. Többen aggasztónak vélik az intézkedést, hiszen azzal veszélybe kerülhet a szigeteken folyó migrációs ügyintézés folyamatossága, illetve az EU és a…
A szlovén parlament csütörtökön alkotmányba foglalta az ivóvíz hozzáféréséhez való alapvető jogot – közölte a szlovén közszolgálati televízió.
Elvi megállapodást kötöttek Ukrajna vízummentességéről az uniós országok brüsszeli állandó képviseletei (Coreper) – jelentette be csütörtökön a tagállamok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata.
Utasregisztrációs rendszer felállítására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság, amelynek értelmében kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási engedéllyel (ETIAS) léphetnének be harmadik országbeli állampolgárok az Európai Unió területére.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök és munkatársai már Trump egyik választási ígéretének beváltásán dolgoznak, a lobbisták tevékenységének szabályozását tervezik szerdai médiabeszámolók szerint.
December 9-én délután fél 5-kor szentelik fel a betlehemi jászlat és gyújtják meg a karácsonyfa fényeit a Szent Péter téren. Január 8-ig, Urunk megkeresztelkedése ünnepéig tekinthetők majd meg kivilágítva a Vatikánban.
Oroszországot elítélő határozatot fogadott el kedden az ENSZ Közgyűlésének emberi jogi bizottsága: a decemberben a közgyűlés elé kerülő szöveg szerint a világszervezet elítéli a Krím félsziget „ideiglenes orosz megszállását”, illetve a krími tatárok és más kisebbségek ellen elkövetett jogsértéseket.
End of content
End of content