Iskolázatlanoknak nem adnának többé jogosítványt Romániában
A kötelező 11 osztály elvégzésétől tenné függővé a gépjárművezetői jogosítvány kibocsátását ezentúl a román kormány – tudta meg a Profit.ro hírportál.
A kötelező 11 osztály elvégzésétől tenné függővé a gépjárművezetői jogosítvány kibocsátását ezentúl a román kormány – tudta meg a Profit.ro hírportál.
New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban, Seattle-ben és Richmondban is utcára mentek azok, akik tartanak Donald Trump elnökségétől.
Elhunyt Leonard Cohen kanadai énekes, dalszerző és költő. Pályafutása során több tucat zenei és irodalmi díjat kapott. Életművét Grammy-díjjal ismerték el, és megkapta hazája legmagasabb kitüntetését, Kanada Érdemrendjét is. Legismertebb dalát, a Hallelujah-t 1984-es megjelenése óta több százan dolgozták fel. Leonard Cohen 82 éves volt.
Japán már most is eleget fizet azért, hogy a szigetországot amerikai katonák védik – jelentette ki pénteken Inada Tomomi védelmi miniszter Tokióban arra reagálva, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök a kampányban azt mondta: Amerika nem fogja megvédeni azokat, akik ehhez nem járulnak hozzá.
Még a kínai iparvárosokat is megszégyeníti a légszennyezés Delhiben. A 16 milliós indiai metropolisz egyes területei 999 pontot értek el a skálán, ami már 500 ponttól veszélyesnek minősíti a levegőt.
Összeütközött két amerikai harci repülő szerdán a Csendes-óceán fölött San Diego partjai közelében, de mindkét pilóta túlélte a balesetet – adták hírül amerikai katonai források.
További hat orosz politikus ellen hozott büntetőintézkedéseket az Európai Unió a Krím félsziget elcsatolásával összefüggő tevékenységük miatt – írta közleményében az Európai Unió Tanácsa szerdán.
Donald Trumpot, a Republikánus Párt jelöltjét választották meg az Egyesült Államok 45. elnökévé – jelentette az NPR amerikai közszolgálati rádió.
A hétfő este nyilvánosságra hozott, a keddi választás előtti utolsó felmérés szerint kilencven százalék az esélye annak, hogy Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok következő elnöke.
A vezető nélküli autók terroristák veszélyes fegyvereivé válhatnak, szélsőségesek akár a világ túlsó feléről irányítva is bombaként használhatják őket – figyelmeztetett kedden az ausztrál szövetségi rendőrség egy szakértője.
End of content
End of content