Németországban elfogadták a menekültek integrációjáról szóló törvényt
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elfogadta a menekültek társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedéséről szóló törvényt.
Németországban a szövetségi parlament (Bundestag) csütörtökön elfogadta a menekültek társadalmi és munkaerő-piaci beilleszkedéséről szóló törvényt.
A dallasi rendőrség letartóztatta azt a két orvlövészt, aki a gyanú szerint a rendőrökre lőtt az esti békés tüntetésen. Összesen tizenegy rendőr sebesült meg, közülük öten meghaltak, többük állapota pedig válságos. Az amerikai nagyváros rendőrsége közölte azt is: az egyik orvlövész feladta magát, a másikat a rendőrök fogták el, akik egy gyanús csomagot is találtak…
Közel kétéves szünet után július 13-án második alkalommal is összeül a NATO-Oroszország Tanács, amely Moszkva ukrajnai beavatkozása miatt fagyasztotta be az ülésezést 2014 nyarán – jelentette be az észak-atlanti szövetség szerdán.
Több mint negyven roma bevándorló foglalta el a regensburgi Szent Péter-katedrálist kedd délután óta. Deportálásuk ellen tiltakoznak, azt állítják, hogy hazájukban elnyomják őket.
A katonai együttműködés elmélyítéséről Szíriában és az ukrajnai válság rendezéséről folytatott szerdán telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnök – tájékoztatott a Kreml sajtóközleményben.
Theresa May belügyminiszter nyerte jelentős előnnyel a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztásának kedden tartott első fordulóját.
Több mint 180 ember halálát okozták áradások, földcsuszamlások Kína leghosszabb folyója a Jangce mentén, legalább 45 embernek nem találják a nyomát – számolt be a hongkongi South China Morning Post című lap online kiadása hétfőn.
A Svédországban tavaly beadott 163 ezer menedékkérelemből várhatóan 80 ezret vissza fognak utasítani – jelentette be a Svéd Bevándorlási Hivatal vezetője.
Iraki tisztségviselők hétfői közlése szerint a korábban feltételezett 120 ember helyett csaknem kétszer annyian, legalább 213-an vesztették életüket az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai által vasárnap Bagdadban elkövetett öngyilkos merényletben.
A Ford mind a 12 európai gyártólétesítményében elérte, hogy az üzemek hulladék-kibocsátása nullára csökkenjen – közölte az autóipari vállalat az MTI-vel.
End of content
End of content