Világ

  • Összecsapások Koszovóban

    Koszovói albánok csaptak össze a helyi rendőrséggel reggel a dél-koszovói Musutistéban. A konfliktust az okozta, hogy a hatóságok megpróbálták feloszlatni azt a több száz fős tömeget, amely meg akarta akadályozni, hogy a Nagyboldogasszony ünnepére érkező szerbek bejussanak a faluba.

  • Rakétatámadás ért egy török repteret

    Rakétatámadás érte szombatra virradóra a Törökország délkeleti részén lévő Diyarbakir város polgári repülőterét, a Dogan török hírügynökség szerint vélhetően a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyveresei hajtották végre az akciót, amelynek az első jelentések szerint nincs halálos áldozata.

  • 1956-os emlékművet emelnek New Yorkban

    Manhattanben emlékművet állítanak az 1956-os magyarországi forradalomnak – mondta Kumin Ferenc New York-i magyar főkonzul az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában. Szerinte jelentős esély van arra, hogy idén október 23-án felavathatják a művet.

  • Hadgyakorlat Észak-Kaukázusban

    Az orosz fekete- és Kaszpi-tengeri haditengerészetnél is hadrafoghatósági ellenőrzés, az Észak-Kaukázusban pedig rakéta- és tüzérségi hadgyakorlat kezdődött pénteken, egy nappal az után, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítására már készültségbe helyezték az orosz hadsereg nagy részét ugyanilyen ellenőrzés keretében.

  • Zeman az Oroszország elleni szankciók megszüntetésére szólított fel

    Csehországnak csatlakoznia kellene azon országokhoz, amelyek az Európai Unió Oroszország elleni büntetőintézkedéseinek a megszüntetését javasolják – jelentette ki Milos Zeman cseh köztársasági elnök csütörtökön a dél-csehországi Ceské Budejovicében, amikor megnyitotta az Éltető Föld elnevezésű hagyományos mezőgazdasági kiállítást.

  • Újabb török tankok Szíriában

    Tíz harckocsi lépte át a határt csütörtökön a délkelet-törökországi Karkamis városnál, miután előző nap török és amerikai támogatással a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) nevű mérsékelt ellenzéki csoport fegyveres alakulatai felszabadították a határ szemközti oldalán fekvő Dzserablúszt az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ellenőrzése alól.

End of content

End of content