A Richter-skála szerinti 5,5-ös földrengés Romániában
A Richter-skála szerinti 5,5-ös földrengés rázta meg vasárnap hajnalban Románia délkeleti részét.
A Richter-skála szerinti 5,5-ös földrengés rázta meg vasárnap hajnalban Románia délkeleti részét.
Az Építészek Nemzetközi Szövetsége (VIA) 1998-ban nyilvánította október 6-át AZ ÉPÍTÉSZEK VILÁGNAPJÁvá.
Az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1996-ban ezen a napon fogadta el a pedagógus jogokról szóló, 150 paragrafusból álló határozatot.
Ostobaságnak nevezte az orosz államfő csütörtökön az Arktisz nemzetközi ellenőrzés alá helyezésének ötletét, és közölte, a terület Oroszország elidegeníthetetlen része.
Október 4-én, az Állatok Világnapján, és az év egészében éljünk úgy, hogy a természettel, környezetünkkel, az abban található más fajú élőlényekkel való kapcsolatkor megtaláljuk a humánus normát.
Kevesebb mint százan beszélik ma Kínában a mandzsu nyelvet, amelyet emiatt a kihalás veszélye fenyeget – figyelmeztetnek kínai nyelvészek.
Több mint egymillió dollárt dobtak ki fizetség gyanánt drogkereskedők egy repülőgépből Bolíviában – közölte az El Deber nevű bolíviai lap kedden.
Fojtó, szemfájdító, köhögésre ingerlő sűrű szmog borította be ismét Pekinget és környékét. A kínai főváros 35 mérőállomásának 70 százaléka a hatos fokozatú skálán a legmagasabb szennyezettséget mérte.
Álló szerelvénynek ütközött egy elszabadult vonat Chicagóban hétfőn a reggeli csúcsforgalom idején.
Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét A ZENE VILÁGNAPja rangjára.
End of content
End of content