Megtalálták az elveszett várost
Sem a neve, sem egykori kiterjedése nem ismert annak az ókori városnak, melyre egy építkezés során bukkantak Törökországban.
Sem a neve, sem egykori kiterjedése nem ismert annak az ókori városnak, melyre egy építkezés során bukkantak Törökországban.
Barack Obama amerikai elnök katasztrófa sújtotta területté nyilvánította kedden New York állam egy részét.
Elérte New Jerseynél a Sandy poszt-trópusi ciklon központja az amerikai szárazföldet – jelentette helyi idő szerint hétfő este az amerikai Nemzeti Hurrikánközpont (NHC).
Az Egyesült Államok történelmének legnagyobb kiterjedésű, több tízmillió embert érintő vihara lehet a Sandy (másik nevén Frankenstorm) hurrikán.
Két év alatt 59%-ról 51%-ra csökkent azoknak a személyeknek a száma, akik Romániában szeretnének élni – derül ki a román IRES közvélemény-kutató intézet nemzeti büszkeségre vonatkozó felméréséből. Minden negyedik embernek „elege van” az országból.
A varsói Powazki katonai temetőben az 1948 és 1956 között titokban, névtelenül eltemetett 117 áldozat maradványait exhumálták.
2013 közepére elkészül Hollandiában a világ első intelligens autópályája a Roosegaarde designstúdió díjnyertes tervei alapján.
Változatlanul Svájc vezeti a világ országainak innovációs képességéről összeállított rangsort 77 ponttal – derül ki a BDI német iparszövetség és a Deutsche Telekom Stiftung tanulmányából.
Az Európai Unió elhalasztotta a döntést abban a kérdésben, hogy csatlakozhat-e Románia és Bulgária a belső határellenőrzés nélküli schengeni övezethez – közölték szerdán Brüsszelben uniós diplomaták.
Október 22. a dadogás elfogadásának világnapja 1998 óta. Célja a dadogók társadalmi megítélésének javítása, a kapcsolatteremtés és erősítés a szakemberek és az érintettek között.
End of content
End of content