Vasárnaptól a sanghaji a világ leghosszabb metróhálózata
Két új vonal vasárnapi megnyitásával a sanghaji lett a világ a világ leghosszabb metróhálózata, mely – csakúgy, mint az ország többi nagyvárosában – a jövőben is dinamikusan bővül majd.
Két új vonal vasárnapi megnyitásával a sanghaji lett a világ a világ leghosszabb metróhálózata, mely – csakúgy, mint az ország többi nagyvárosában – a jövőben is dinamikusan bővül majd.
Több száz drogüzért, köztük több drogbárót állítottak elő Szerbiában minden idők legnagyobb drograzziájában, amelynek szombaton tartották a második fordulóját.
Erős földrengés rázta meg szombat este Törökország déli és Ciprus keleti részét. Személyi sérülésről vagy anyagi károkról nem érkezett jelentés – írja az MTI.
A 2013-as esztendő egyik legfontosabb nemzetközi történése egy amerikai informatikus, Edward Snowden nevéhez kötődik: a férfi olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra, amelyek azt bizonyították, hogy az amerikai titkosszolgálatok jóformán az egész világot megfigyelik.
12,3 millió euróból négyéves programot indít 2014-től az Európai Bizottság a veszélyeztetett fajok védelmében. Kecse-Nagy Katalin, a WWF Traffic programjának vezetője elmondta, hogy a projektre a csökkenő elefánt-, főemlős- és orrszarvú-populációk védelme miatt van szükség.
Harcot hirdetett a terrorizmus ellen Abdel-Fattah esz-Szíszi egyiptomi vezérkari főnök egy nappal azt követően, hogy terrorista szervezetnek nyilvánították a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezetet.
Az egyezményt szerdán az orosz fővárosban írták alá a két ország államfőinek jelenlétében.
Éjt nappallá téve dolgoztak a szerelők az Egyesült Államok középső és északkeleti, valamint Kanada keleti részén kedden is, hogy helyreállítsák az áramszolgáltatást félmillió háztartásban, ahol egyelőre kénytelenek hidegben és sötétben ünnepelni a karácsonyt.
Becslések szerint 1,8 tonna sugárszennyezett víz szivároghatott el a japán Fukusima-1 atomerőmű hűtővizét tároló konténerekből a köréjük emelt betongátak három, újonnan felfedezett résén át – közölte vasárnap éjjel az üzemeltető Tepco vállalat.
Heves vihar tombolt Torontó térségében, jégpáncéllal fedve be a legnagyobb kanadai várost, mintegy háromszázezer ember maradt áram nélkül – helyi idő szerint – vasárnap reggel óta.
End of content
End of content