„Szeretem a mikrofont” – Interjú Ferenci Attilával
Ha lehet, próza helyett inkább verseket szaval. Aztán, ha teheti, a verseket dallammal párosítja, mert, elmondása szerint, csak ily módon fejezheti ki igazán érzéseit.
Ha lehet, próza helyett inkább verseket szaval. Aztán, ha teheti, a verseket dallammal párosítja, mert, elmondása szerint, csak ily módon fejezheti ki igazán érzéseit.
Januárban jelent meg első közös daluk és klipjük, mely nagy népszerűségnek örvend. Hogyan kezdett el közösen énekelni két zenész, akik teljesen más irányzatot képviselnek? Miért éppen a rap? Lesz-e még közös dal? Erről és sok minden másról beszélgettem Seres Tímeával és Kovács Sándorral (Kowival).
Amikor nevét halljuk, elsősorban a tévében látott ügyes, tehetséges kislány jut eszünkbe, aki 2014-ben sokak szívébe férkőzött gyönyörű hangja által.
Mi kell egy kiegyensúlyozott élethez?
Nem kifejezetten magyar kórusról van szó, de vannak magyar nemzetiségű tagjai, és magyar közönség előtt is rendszeresen fellépnek. Szeretik Bartók és Kodály zenéjét, kiválóan éneklik a Túrót eszik a cigány című dalt.Sok eleven, egészséges, mozgékony kis- és nagyfiú. De ha a karmester int, fegyelmezetté válnak, és fehér ingben, öltönyben, csokornyakkendőben énekelve olyanok, mint egy angyali…
Mindenki szereti őket. Már zenészek is mondták: ők a legjobbak. Leggyakrabban lakodalmakban lépnek fel, de előfordulnak bálokon, egyéb rendezvényeken. Leginkább a „hangulat-maker”, vagyis a „hangulat-csináló” szó illene a két fiatalemberre, akik mindig vidámak, sokat viccelődnek, és ami a legfontosabb: értenek a közönség nyelvén. Gyurkó Róbert és Lőrincz Gábor magukról, munkájukról, a vendéglátós zenéről és terveikről…
Egy férj és egy feleség, akik már jó pár éve együtt zenélnek, együtt dicsőítenek, együtt szolgálnak.
Fiatal, lendületes, laza és jól áll neki a gitár.
Csuprik Etelka egy jelenség.
Azt mondják, az ungvári járási Tégláson sok a zenész. Elmentem, hogy meggyőződjem, valóban így van-e.
End of content
End of content