203 éve született Arany János
203 éve, 1817. március 2-án született Nagyszalontán (ma Salonta, Románia) Arany János, a 19. század magyar költészetének központi alakja, a magyar nyelv máig utolérhetetlen mestere.
203 éve, 1817. március 2-án született Nagyszalontán (ma Salonta, Románia) Arany János, a 19. század magyar költészetének központi alakja, a magyar nyelv máig utolérhetetlen mestere.
Bimba Ferenc költő Évszakok és hangulatok című verseskötetét a Beregszászi Járási Könyvtárban mutatták be elsőként. A kárpátaljai költő többéves hallgatás után két verseskötettel tért vissza a kárpátaljai magyar irodalomba. A könyv bemutatóját a járási könyvtár olvasótermében rendezték február 27-én.
Indul a Kárpát-medencei népmesemondó verseny felnőtteknek. 2020-ban is folytatódik a Hagyományok Háza népmesemondó versenye. Ezúttal Székesfehérváron, Jászberényben és Tatabányán mérik összetudásukat a határokon és generációkon átívelő élőszavas népmesemondó verseny résztvevői az egész Kárpát-medencéből.
A farsang időszaka és a farsangi programok a Nagyberegi Tájház kiemelt alkalmai közé tartoznak. Mint minden jeles napot, ezt is különféle foglalkozások színesítik.
Az Örök tél című film vetítésével emlékezett meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi tanszéke a kommunizmus áldozatairól, melynek emléknapját húsz
Első kiállítását rendezte Povk Mihály amatőr festőművész február 25-én, Magyarország Ungvári Főkonzulátusán.
Székely Csaba, Schwechtje Mihály, valamint Török-Illyés Orsolya és Hajdu Szabolcs nyerte el a Kortárs Magyar Dráma-díjat az idén.
Az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium, a GörögKör és a Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület nagyböjti kiállítást és ételbemutatót szervezett február 24-én Beregszászban.
Requiem Tzimbalomra című verskötetéért Kovács András Ferenc nyerte el idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat, mellette Cselényi Béla, Kováts Judit, Szajbély Mihály és Mártonffy Marcell vehet át elismerést a március 2-i díjátadó ünnepségen – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület az MTI-vel.
A farsangi időszak már régen elkezdődött, a téltemetés pedig nem sokára véget is ér. Február utolsó hétvégéjén ladikban ülő busók evezik át a Dunát Mohácson. A Duna átevezése az átváltozás egyik fontos eseménye. Számtalan tradíció fűződik a farsangi ünnepkörhöz. A Fejér megyei Mohán húshagyókedden, a farsang utolsó napján úgynevezett tikverőzést tartanak.
End of content
End of content