Magyar forgatókönyvíró sorozatterve is versenyez az odesszai filmfesztiválon
Pátkai Marcell Börtönkórház című televíziós sorozattervét beválogatták a július 13. és 21. között tartandó Odesszai Nemzetközi Filmfesztivál drámasorozat versenyébe.
Pátkai Marcell Börtönkórház című televíziós sorozattervét beválogatták a július 13. és 21. között tartandó Odesszai Nemzetközi Filmfesztivál drámasorozat versenyébe.
Már hatodik éve rendezik meg Asztélyban a hagyományőrző perecfesztivált, amely idén különösen népszerű programnak bizonyult: az alkalomra több ezren látogattak el a júliusban szokatlanul hideg időjárás ellenére is.
A Kárpátaljai népzene, néptánc és kézműves tábort immár huszonharmadik alkalommal rendezik Tiszapéterfalván. A Hagyományok Háza Hálózat Kárpátalja rendezvénye a XI. Kárpátaljai Népzene és Néptánc Találkozóval, valamint a II. Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozójával kiegészülve várja az érdeklődőket.
Véget ért a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválja. A június 22. és 30. közötti seregszemlén 24 magyarországi és határon túli színtársulat 28 produkciót mutatott be. Idén négy helyszínen tartották az előadásokat a kelet-magyarországi városban.
Nagyszabású ingyenes szimfonikus koncertet tartanak vasárnap este az ukrán főváros központjában lévő Zsófia téren a világhírű olasz karmester, Riccardo Muti vezénylésével és John Malkovich hollywoodi színész részvételével.
Nagy érdeklődés övezte a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház és Magyarország Beregszászi Konzulátusa által szervezett filmklub-estéket június 26-án és 27-én. A beregszászi teátrum nagytermében mindkét alkalommal a Nagy Zoltán Mihály műve alapján készült, Zsigmond Dezső által rendezett nagyjátékfilmet, A Sátán fattyát tekinthették meg az érdeklődők.
Matl Péter szobrászművész (Kárpátalja) alkotásaiból június 27-én, szerdán nyílt kiállítás a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Galériájában.
Tizedik alkalommal találkoztak a máramarosi koronavárosok Visken a tájházban és annak udvarán június 22–24-én. A jubileumi találkozó alkalmával idén háromnapos fesztivál keretében várták az érdeklődőket, melyen színházi és népzenei előadások voltak megtekinthetők. A szervezők célja, hogy egy kárpátaljai művészetek völgyét hozzanak létre, melyben a népzene mellett a színház és az irodalom is helyet kap.
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze – tájékoztatta szerdán az MTI-t a család.
Idén másodszor rekonstruálták a két történelmi személy nagy napját a munkácsi várban. A múlt évi siker után az idei rendezvénysorozaton széleskörűbb programmal várták az érdeklődőket. A június 16-17-én megrendezett eseménysorozat keretein belül korhű viseletekben megelevenített esküvői ceremóniának, várostromnak és más történelmi érdekességeknek lehettek tanúi a vár vendégei.
End of content
End of content