Ifj. Vidnyánszky Attilával és Törőcsik Marival az Ördögkatlan Fesztiválon

Július 31-én mutatták be ifj. Vidnyánszky Attila és Törőcsik Mari közös előadását az Ördögkatlan Fesztiválon. Faulkner Míg fekszem kiterítve című regényének feldolgozása a Sztalker csoport első „független próbálkozása” – ahogy a darabban ők maguk is fogalmaznak.

A Sztalker Csoport ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös produkcióira létrejött formáció, valamint az együtt induló, hasonló gondolkodású alkotók műhelye. A közösség irodalmi, képzőművészeti, pedagógiai tevékenysége mellett a legfontosabb elem, hogy létrejöjjön egy társulat, ami a csoport szellemiségét követve készít előadásokat.

A 12 színésszel, és Törőcsik Mari hangjával létrejött produkcióhoz az Ördögkatlan megalkotója, Bérczes László nyújtott segítséget.

A történet szerint egy tanyasi öregasszony meghal, s utolsó óhajaként 13 fiának meghagyja, hogy vigyék el koporsóját végső nyughelyére. Az egyedül maradt fiúk így tűzön-vízen átkelve cipelik a koporsót, s főképp sorsukat, amit a regény 13 fragmentumon keresztül tár elénk. Ahogy az előadásban is elhangzik, Faulkner szövegeit nehéz magyar nyelven átadni, szóval csakúgy mint a műben, a darabban is jelentős szerepet játszik a képi világ, a szimbólumok, szabad asszociációk rendszere.

A darab kezdetén a színész, Szabó Sebestyén László, majd az általa megidézett dramaturg szólítja meg a nézőket, hogy aztán átadja a terepet a teljes szétesésnek. Különös, nehezen megfogalmazható hatást keltve szólal meg Törőcsik Mari hangja az öreg gramofonról, ami felvezeti a darab történetének egyik fő alkotóelemét, a fiúk anyjukhoz fűződő kapcsolatát. Élőben megjelenített ikonokkal mesélt személyes valóságok, a vihar előtti feszült csend, és a megváltást hozó mennydörgés. Az ezt megjelenítő tízperces lüktető tempójú tánccal a fiúk elhitetik velem, hogy a visszafojtott érzelmek után itt most kicsit ők is meghaltak anyjukkal, és el kell kezdeniük újjáépíteni önmagukat. Elmenni vagy visszajönni, s építkezni a gyerekkortól. Építkezni először együtt, egy közösséget alkotva.

De mitől lesz egy előadás “sztalkeres”? – Tettem fel én is a kérdést korábban, és volt szerencsém testközelből vizsgálni a lehetséges megoldásokat. Az elmúlt két hetet Attilával, a csapattal tölthettem csendes megfigyelőként, segítőként, együtt megszenvedve a nomád körülmények, vihar és hőségriadó folyamatos váltakozásának megpróbáltatásait, szúnyogok, böglyök, gyíkok hadának és egy kígyónak állandó jelenlétét, azt a lehetetlen néhány napot, amíg az előadás vért izzadva megszülethetett.

Az első válaszom pedig a kérdésre, hogy minden, amit csinálnak, végtelenül őszinte és hiteles. A fiúk nem akarnak erőltetetten túl érzelmesek, hatásvadászok lenni, bátran keverik a humort, az általuk ismert lazább megoldásokat a halál folyamatos jelenlétével. A csoport folyamatos igénye ugyanakkor, hogy ne csupán szórakoztasson, hanem gondolkodtasson, ne csupán előadjon, hanem valahogyan bevonjon, és ne olcsó interaktív trükkökkel szólítsa meg a nézőt, hanem valós közösséget alkosson vele.

Sztalkeres a folyamatos feszített jelenléttől, amit vagy az akrobatikus elemekkel, Berecz István koreográfus gyilkos táncaival fűszerezett robbanásszerű jelenetek váltanak ki, vagy a tartalmas, csontig hatoló monológok, amiben Ertl Zsombor elhiteti velem, hogy ismeri a halált. Hozzáadva ehhez az ifjabb Vidnyánszky elképesztő szimbólumrendszerét a néző a színészekkel együtt tulajdonképp egy közösségben folyamatosan, aktívan jelen van.

Sztalkeres attól, hogy nem tudok egyértelműen csalódottan vagy boldogan kijönni a darabról, mert a darab ettől komplexebb: nem csupán üzen, hanem hat.
Az előadást még kétszer játsszák az Ördögkatlan Fesztiválon, később Viszákon, Gyulán és Szentendrén, valamint januártól Budapesten is megtekintheti a nagyérdemű.

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
Szöveg: Vecsei H. Miklós
Zene: Kovács Adrián
Koreográfia: Berecz István
Jelmez: Vecsei Kinga Réka
Díszlet: Virág Vivien
Kellék: Hajdu Bence
Rendezőasszisztens: Szilágyi Brigitta
Produkciós vezető: Osváth Gábor

Az előadást játsszák:
Hang: Törőcsik Mari
Szabó Sebestyén László
Böröndi Bence
Lestyán Attila
Kiss Gergely Máté
Patkós Márton
Mészáros Martin
Gyöngyösi Zoltán
Ertl Zsombor
Reider Péter
Hercegh Péter
Kiss Mátyás Domokos

Sárközi Andrea
Kárpátalja.ma