Párizsban lép fel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
November 28-án a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Vidnyánszky Attilával az élen fellép a párizsi Festival de l’Imaginaire rendezvényen.
November 28-án a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház Vidnyánszky Attilával az élen fellép a párizsi Festival de l’Imaginaire rendezvényen.
Elhallgatott történelem címmel tartottak rendhagyó történelemórát közel 200 magyarországi középiskolás részvételével, nemzeti zarándoklat keretében november 11-én Szolyván, a sztálini terror kárpátaljai magyar és német áldozatainak tiszteletére létesített emlékparkban.
„Novemberben, Márton napján, Liba gágog, ég a kályhán, Aki libát nem eszik, Egész évben éhezik.” A nagyberegi tájházban november kilencedikén lámpások készítésével próbáltuk megőrizni Szent Márton emlékét, és a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt eljuttatni az emberekhez.
A Bookline-sikerlista első helyét a várva várt új Harry Potter-könyv szerezte meg, második lett Kepes András Világképe, harmadik helyre pedig az érzelmes, szenvedélyes regény, Az Arab lánya került. A lista további folytatásában 30 új szereplő követelt magának helyet, magyar szerzők, mesék és szabályzatok a legsikeresebb könyvek listáján, a Bookline Top50-ben. Lássuk, mit olvasunk!
Vass Lajos-nagydíjban részesült a Kokas Banda valamint a Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport 2016. november 5-én a „Hagyományos régiók, Régiók hagyománya” XI. Vass Lajos Népzenei Verseny Kárpát-medencei döntőjén.
A Hubertusz szereplőivel találkozhat a közönség a beregszászi színházban.
Még ebben az évben Zentára és három kárpátaljai helyszínre látogat Hedry Mária írónő Zrínyi Ilona című monodrámája, amely hitelesen mutatja be Zrínyi Ilona sokarcú, izgalmas alakján, drámai sorsán keresztül a magyar történelem egyik legbonyolultabb és egyben legvitatottabb korszakát. A közönség a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet rendezésében Beregszászon, Munkácson és Ungváron is láthatja az előadást.
Ungváron a megyei filharmóniában ünnepelte tizedik születésnapját a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon.
A Zsolnay család titkát kutatja Tolvaly Ferenc új könyve, A Zsolnay-kód, amely részben Mattyasovszkyné-Zsolnay Teréz naplója alapján dolgozza fel Európa egyik legnagyobb porcelánmanufaktúrájának történetét. „Új regényemben a valódi, tiszta szépség nyomába kívántam eredni” – fogalmazott a szerző.
Kárpátalja javára gyűjtöttek a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje 2016-os koncertsorozatán, melynek záróakkordja a november 5-i gálakoncert volt a Pesti Vigadóban.
End of content
End of content