Ismét KurucFesztre hívogat a tárogató Tiszapéterfalván
Ismét népzenétől lesz hangos Tiszapéterfalva július 12-én. Az előző évek sikerein felbuzdulva, immár negyedik alkalommal rendezik meg a KurucFesztet a helyi vidámparkban.
Ismét népzenétől lesz hangos Tiszapéterfalva július 12-én. Az előző évek sikerein felbuzdulva, immár negyedik alkalommal rendezik meg a KurucFesztet a helyi vidámparkban.
Évek óta látogatják Kárpátalját a Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület munkatársai első és második világháborús katonasírokat felkeresve, gondozva, a honvédek emlékét ápolva. Nem keresnek feltűnést, nem reklámozzák magukat, csupán, ahogy ők fogalmaznak, szeretnének méltó emléket állítani az elhunyt honvédeknek, és megkeresni azoknak a hozzátartozóknak a nyughelyét, akiket évtizedek óta várnak haza hiába.
Bacskai József ungvári magyar főkonzul kezdeményezésére kiállítás nyílt Soltész Péter ungvári festőművész munkáiból Magyarország Ungvári Főkonzulátusának nagytermében – adta hírül a zakarpattya.net.ua július 7-én.
Második állomására érkezett a Kárpát-haza Galéria által életre hívott Boldogasszony című vándorkiállítás. A tárlat a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galériája és a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében július 7-én nyílt meg Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola kiállítótermében.
Mi, magyarok, ha a múltunkra tekintünk, hajlamosak vagyunk csak a vesztes világháborúkra, a „málenykij robotra”, a levert szabadságharcainkra gondolni.
A Ukraine Dance Awards gálaestjét július 4-én tartják az ország legjobb táncosainak részvételével Ungváron – adta hírül a Novini Zakarpattya.
Kedves Olvasó! Találkozott már olyan ukrán nemzetiségű kárpátaljaival, akinek a beszédében – bár nem magyarul beszélt – itt-ott felbukkant néhány magyar szó „ukránul”? Gyanítom, hogy igen. „Біціклі”, „сійо”, „йов”, „бовт”, „мусай” – csak néhány azok közül, amelyeket jómagam is gyakran hallok.
Kárpátaljára látogattak a kolomijai járási kulturális osztály képviselői – közölte a zakarpattya.net.ua hírportál június 30-án.
A fesztiválon június 19. és 27. között tizenkilenc határon túli és anyaországi társulat vett részt, s a zsűri és a közönség 25 előadást láthatott a 2014/15. évi idény legjobbnak tartott darabjai közül. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a magas színvonalú rendezői és társulati munkáért a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház)…
A nyár rendszerint önmagában is elegendő elfoglaltságot biztosít a gazdáknak, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítványnál azonban egyszerre több vasat tartanak a tűzben, hiszen gazdatársaik és a rászorulók megsegítéséért is igyekeznek tenni. A részletekről Őrhidi László nagydobronyi gazdálkodót, az alapítvány elnökét kérdeztük.
End of content
End of content