V. Nemzetközi Nyugdíjas Találkozó Munkácson

Rossz úton halad az, aki úgy gondolja, amint túljutunk életünk delén, közelebb érünk életünk alkonyához, a világ bezárul, nem marad más számunkra, csak jobb esetben a hintaszék és a televízió, újság.

Ha költőien akarunk fogalmazni: a mondatnak addig nincs vége, ameddig nem kerül a végére pont, és egy mondat pont annyit mond, amennyit szándékozunk vele mondani. Az időskor pont annyira lehet tartalmas, mint amennyi tartalmat akarunk belé lehelni. Valószínűleg ugyanezt vallják azok a nyugdíjas, idős emberek is, akik részt vettek az augusztus 15-én megrendezett V. Nyugdíjas Találkozón Munkácson, s vígan nótázva jól érezték magukat.
83381_2Augusztus 15-én ötödik alkalommal került megrendezésre Munkácson a Nemzetközi Nyugdíjas Találkozó, ahol 75 nyugdíjas gyűlt össze, érezte jól magát, beszélgetett, és persze nem utolsósorban mulatott. A találkozót Boruzs Béla, a munkácsi nyugdíjasklub nyugdíjas zenekarának egykori vezetője és a munkácsi nyugdíjasklub elnöke szervezte. Elsőként ő köszöntötte az esemény vendégeit, résztvevőit, majd átadta a szót Szabó János ungvári magyar konzulnak, aki köszöntőbeszédében tolmácsolta az ungvári főkonzul, Bacskay József üdvözletét, majd nemes egyszerűséggel kifejezte: „Büszkék vagyunk önökre”. Beszédében elmondta, hogy a helyiek régóta felfedezték már a magyar családmodell tipikus jellemzőit: a családban mindenkinek megvan a maga funkciója, így az idősebbeknek is. Ezt a hagyományt, ezt a fajta modellt ápolják és őrzik. Mint fogalmazott, nem kellett elmondania, milyen szerepe is van a nagymamának, vagy a nagypapának, hiszen egyértelmű: ők adják tovább a hosszú és néha nehéz évek során összeszedett bölcsességet és tapasztalatokat nemcsak a gyermekeiknek, hanem az unokáknak is. Tovább örökitik a szokásokat, hagyományokat, és persze bőven beszélhetnénk még a nagyszülői segítség gyakorlatban való megjelenéséről is. Beszéde végén a konzul úr megköszönte, hogy ezeket a szerepeket nyugdíjasaink bátran felvállalják, valamint hidat képeznek a magyarság és magyar szervezetek között.
A rendezvény következő felszólalója Gajdos Olga, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Alapszervezetének elnöke volt. „Itt, Munkácson hagyomány a magyarság ápolása” – mondta Gajdos Olga, majd rámutatott arra, hogy Munkácson alakult először nyugdíjasklub, és azóta is töretlenül működik annak ellenére, hogy sok helyen már nem igazán törődnek vele. Beszédében elmondta, hogy a város egyik büszkesége a nyugdíjasklub. Megköszönte a munkácsi nyugdíjasok támogatását, nehéz időkben a kitartásukat, különböző magyar rendezvények lebonyolításában nyújtott segítségüket. Beszédében kitért arra a pozitív töltetű jelenségre, hogy ismét megtelnek a magyar iskolák: kettő helyett idén három magyar nyelvű első osztály lesz Munkácson. Gajdos Olga beszéde végén megköszönte a jelen lévő nyugdíjas közösségnek azt, hogy támogatják és nevelik a következő generáció fiataljait, és elmondta: „Munkácson működik a magyarság, működött és működni fog”.
Gajdos Olgát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nyugdíjasszövetség elnök asszonya, Herczku Andrásné Erzsébet követte. Beszédében elmondta, hogy már nagyon régóta szeretnék összekötni a szabolcsi nyugdíjasszövetséget a munkácsi nyugdíjasklubbal.
„El kell, hogy mondjam, hogy a tegnapi és a mai nap a szívem egy kicsit sír, de közben nevet, mert mi nem így képzeltük el az itteni magyarokat. Ezek a magyarok tündériek! Ezekre a magyarokra nagyon, de nagyon fel kell nézni, mert könnyű nekünk Magyarországon magyarnak lenni…. Nekünk Magyarországon a Himnusz nem sok mindent jelent, de nektek igen. Nagyon sajnálom, hogy van közöttünk egy „drót, egy kerítés, ami minket elválaszt” – fogalmazta meg gondolatait Herczku Andrásné. „Én úgy gondolom, hogy a szívünkben ti úgy éltek, hogy hozzánk tartoztok, és nagyon büszkének kell lennetek, hogy magyarok vagytok” – zárta beszédét.
A köszöntők után Kárpátalja nyugdíjasklubjainak énekkarai, valamint különböző együttesek zenéltek az ebéd és a vacsora alatt. A találkozón fellépett a bátyúi nyugdíjasklub Együtt nevű énekkara, Fazekas Sándor és Varga Béla nosztalgiaslágereket énekelt Boruzs Béla kíséretében. Előadott még Malcsiczky Nesztor és zenekara. A találkozó kiváló alkalmat biztosított nyugdíjasainknak, hogy kicsit kiszakadjanak a mostani nehéz időkből és mulassanak, beszélgessenek, ismerkedjenek.
rsz