A Világ Magyarságáért-díjjal tüntették ki Mága Zoltánt
A Világ Magyarságáért művészeti díjjal tüntették ti Mága Zoltánt a IV. Magyar Világtalálkozó hivatalos megnyitóján, május 19-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A Világ Magyarságáért művészeti díjjal tüntették ti Mága Zoltánt a IV. Magyar Világtalálkozó hivatalos megnyitóján, május 19-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Az angol szerzőt a 18. század első felének legnagyobb költői között tartják számon. Elsősorban szatirikus művéről és Homérosz angol nyelvű fordításairól híres, az angol nyelv harmadik legidézettebb írója Shakespeare és Tennyson után. Ő volt Angliában az első költő, aki el tudta tartani magát az írásból. Alexander Pope 326 évvel ezelőtt ezen a napon született.
500 évvel ezelőtt, 1514-ben állította össze falunk szülötte, Werbőczy István jogtudós, királyi ítélőmester, majd Magyarország nádora a magyar jogot megteremtő Hármaskönyv (Tripartitum) című törvénygyűjteményt… – olvasható a felirat a 2014. május 18-án Verbőcön felavatott emléktáblán.
A Szent Korona másolata május 17-én egész nap megtekinthető volt a máriapócsi bazilikában a Korona összetartó ereje címet viselő rendezvény keretében, amelynek partnere a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége volt.
Magyarország akkora, amekkorára a nyelvét beszélők nyújtják, és a vers a nyelv szobra – hangzott el a 85 éves Kányádi Sándor köszöntésén a Petőfi Irodalmi Múzeumban május 13-án, kedden. Barátai, tisztelői, a művészeti élet és apolitika jeles személyiségei ünnepelték a költőt, akitől tudjuk: a vers az, amit mondani kell.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. 2014-ben is meghirdette „A magyar kultúráért és oktatásért” pályázatát.
Vidám történeteken derülhettek a színházkedvelők 2014. május 16-án a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban.
A KMKSZ Homoki Alapszervezete a helyi művelődési ház, valamint a községi tanács közreműködésével feledhetetelen pillanatokat szerzett a helyi lakosoknak, de nem csak nekik! Az alapszervezet új vezetősége úgy döntött, mihamarabb megpróbálja megvalósítani terveit. Az első lépés a helyi lakosok kulturális élete fellendítéséhez, valamint a hagyományok megfakult emlékének felidézéséhez vezető hosszú úton egy batyus nyugdíjasest volt.
Gálaműsort adnak és díjakat is kiosztanak a IV. Magyar Világtalálkozó megnyitó ünnepségén hétfőn Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Megújult a KMKSZ elnöksége. A választmány áprilisban három új titkárt és gazdasági felelőst választott.
End of content
End of content