Műhelyben
Az alkotómunka folyamatáról beszélgettek az Együtt című kárpátaljai irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagjai, fiatal kárpátaljai költők, valamint pályakezdő szerzők.
Az alkotómunka folyamatáról beszélgettek az Együtt című kárpátaljai irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagjai, fiatal kárpátaljai költők, valamint pályakezdő szerzők.
A Kárpátalja Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színház az elmúlt év folyamán 241 előadást tartott, ebből 97 előadást a helyi színházban, 74-et turnék alkalmával adott elő a megye határain kívül, 58-at pedig a megyében.
Nemrégiben emléktáblát avattak a Dobó család tiszteletére Szerednyén.
A Steve McQueen rendezte 12 év rabszolgaság című filmnek ítélték oda a legjobb drámai alkotásnak járó díjat a 71. Golden Globe-díjátadó gálán Los Angelesben, helyi idő szerint vasárnap éjjel.
Günter Grass lezárta regényírói munkásságát. Ezt az irodalmi életművéért 1999-ben Nobel-díjjal kitüntetett német író, festő, grafikus jelentette be egy hétfőn megjelenő interjúban.
Szavazással népszerűsíthetjük országunk nevezetes helyeit. 2013. október 15-én elindult egy verseny az interneten, mely során Ukrajna, s azon belül Kárpátalja legkedveltebb történelmi építészeti örökségeire vagy legszebb természeti helyeire lehet szavazni.
Az egyik legtermékenyebb magyar író volt, aki a márciusi ifjak egyikeként tevékeny szerepet játszott egyik legdicsőbb forradalmunk kirobbantásában. Majd a cenzúrát ismét eltörlő kiegyezést követően ércnél maradandóbb emlékművet állított 1848–1849 szabadságharcának, hőseposzt írva az egyén és a nemzet függetlenségéért vívott hősi küzdelemről.
A munkácsi kórusiskola fiúénekkara január 9. és 17. között tartja hagyományosnak mondható koncertsorozatát. Az első fellépésre Munkácson, a Mária Mennybemenetele görög katolikus székesegyházban került sor.
Eddig hat film kapott gyártási támogatást a Magyar Nemzeti Filmalaptól, ezek forgatása biztosan elkezdődik az idén, további 10 alkotás gyártás-előkészítési fázisban van, ezek sikeres pályázat esetén szintén leforoghatnak 2014-ben – tájékoztatta az MTI-t a filmes szervezet.
End of content
End of content