Dobó Istvánnak és fivérének állítottak emlékművet a kárpátaljai Szerednyén
Dobó Istvánnak és fivérének, Domokosnak állítottak ünnepélyes keretek közt emléktáblát egykori birtokaik központjában az Ungvárhoz közeli Szerednyén.
Dobó Istvánnak és fivérének, Domokosnak állítottak ünnepélyes keretek közt emléktáblát egykori birtokaik központjában az Ungvárhoz közeli Szerednyén.
A karácsonyi ünnepkör fontos eleme a Jézus születéséhez kapcsolódó, egyházi kötődésű, de népies elemekkel kibővült, humoros elemekkel gazdagodott betlehemezés, mely több községben még a vallásellenességet – paradox módon – „államvallássá” tett szovjetrendszerben sem szűnt meg.
Immáron hagyománnyá, ápolnivaló, szép hagyománnyá vált, hogy karácsony előtt egy-két nappal Tiszapéterfalva apraja-nagyja összegyűl a helyi képtárban, hogy néhány óra erejéig együtt ünnepeljenek, készüljenek a közelgő ünnepre.
A XVIII. században karácsony ünnepének még nem volt akkora jelentősége, mint húsvétnak.
Elérkezett advent utolsó vasárnapja, s a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség számos adventi programját december 22-én jótékonysági koncert zárta Szegények Karácsonya címmel.
Zenével köszöntötték a küszöbön álló karácsonyt a Beregszászi Művészeti Iskolában: Karácsonyi csillag címmel félévet záró, ünnepet köszöntő koncertet adtak december 20-án az iskola dísztermében.
Múlt pénteken, Luca napján útra kelt a salánki, sárosoroszi és tiszacsomai betlehemes csoport, hogy hírét vigye Debrecen városába Jézus Krisztus születésének.
November és december hónap folyamán hat különböző településen lépett fel a Kokas Erzsébet által vezetett Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport. Melegítsen a napsugár című műsorukban népzene, néptánc, adventi, Luca-napi és karácsonyi népszokások bemutatása is szerepelt.
December 17-én a Phillips aukciósházban, az Under the Influence árverés keretein belül Mihajlo Dejak ukrán festő Vitalij Klicskóról készített Dr. Vasököl című portréját 13 200 dollárért adták el.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta hagyományos karácsonyi rendezvényét az Irka gyermeklap.
End of content
End of content