A nap verse: Finta Éva: Kontraposzt – Egy barátomnak
Szeder ágán szeder érik –hófehér a színek őse –néha Istent szül az ember
Szeder ágán szeder érik –hófehér a színek őse –néha Istent szül az ember
A címbeli három szó jól jellemzi az elmúlt vasárnap Kisbakosban, a KMKSZ helyi alapszervezete által megrendezett sportnapot, mely a település apraját-nagyját a helyi futballpályára vonzotta. Aki kilátogatott, nem bánta meg, ugyanis egész nap színvonalas, testet-lelket megmozgató programok zajlottak.
A holodomor (magyarul éhhalál) az ukrán nép történetének egyik legnagyobb katasztrófája: közvetlen halálos áldozatainak számát 6,5-7 millió és 10 millió közé teszik, amelyből csak a gyermek áldozatok száma 3 millió volt.
Szeptember 12–13-án 15. alkalommal rendezik meg a Szülőföldem szép határa elnevezésű kisebbségi televízió- és rádióműsorok fesztiválját.
Szász János A nagy füzet című filmje képviseli Magyarországot a legjobb idegen nyelvű film kategóriában az Oscar-díjért folyó versenyben – közölte a Magyar Filmunió szerdán. Az Agota Kristof regényéből készült alkotás korábban elnyerte a Karlovy Vary Filmfesztivál Kristály Glóbusz díját.
Ferenczi Tihamér költő 1941. november 24-én született Badaló községben, parasztcsaládban.
Láz Szülőföldem AnyámA kertben Diófa MadarakNyugtalanul Kereslek A legkisebb
Egy fiatal magyar fotós, Lantai-Csont Gergely képe bekerült a National Geographic Traveler fotópályázat 11 legjobb alkotása közé.
Fűzfa takartatóparti ösvény vezet.
Gárdonyi Géza (eredeti nevén Ziegler Géza) író, költő, drámaíró, újságíró és pedagógus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, Gárdony-Agárdpusztán született 1863. augusztus 3-án, és augusztus 4-én keresztelték meg római katolikusként.
End of content
End of content