A nap verse: Németi Anett: Test
Térképet alkotó kezek,a vízrajz lassan készen áll.
Térképet alkotó kezek,a vízrajz lassan készen áll.
Oroszország és Magyarország lakosságának megbékélését, egymás megértését segíti Natalja Nyikityina romantikus regénye, mely egy második világháborús szovjet fronton szolgált magyar pilótáról szól – vélekedtek orosz szakértők a könyv keddi moszkvai bemutatóján.
Nemzeti ünnepünk alkalmából idén tíz szervezet, illetve személyiség kapta meg a Külhoni Magyarságért Díjat a Magyarság Házában.
A dán fővárosban rendezik az 59. Eurovíziós Dalfesztivált (ESC) 2014 májusában.
Bilke református egyháza 1523-ban keletkezett, első templomukat valószínűleg még az 1600-as évek közepén építették.
Kulin Ágnest Kárpátalján kicsik és nagyok egyaránt ismerhetik. Rajzait az Irka olvasói minden lapszámban megcsodálhatják, s az idén harmadik alkalommal megrendezett Jankovics Mária Alkotótábor látogatói is találkozhattak már kedves mosolyával s magával ragadó egyéniségével.
Borbély András költő, szerkesztő, az ÚjNautilus internetes irodalmi folyóirat alapító-főszerkesztője, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Magyar Irodalomtudományi Tanszékén PhD hallgató.
Az 1986-ban bekövetkezett csernobili atomkatasztrófa ilosvai járási áldozatainak állít emléket az Ilosva központjában található alkotás.
Tartalmas és feledhetetlen zenei élménnyel gazdagodhattak mindazok, akik augusztus 25-én délután ellátogattak a munkácsi járási Fornosra. A KMKSZ által szervezett és támogatott fellépéssorozat következő állomásaként ugyanis több mint kétórás műsorral lépett a helyi kultúrház színpadára a Kokas Banda.
Jókai Anna Kossuth-díjas író vehette át az Emberi Méltóság Tanácsa kitüntetését a testület elnökségének döntése értelmében csütörtökön Budapesten. Az elismerést Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Szunai Miklós, a testület főtitkára adta át.
End of content
End of content