Ír író kapta a 100 ezer eurós Impac irodalmi díjat
Ír író, Kevin Berry kapta a Dublinban alapított, 100 ezer euróval (30 millió forinttal) járó nemzetközi Impac irodalmi díjat.
Ír író, Kevin Berry kapta a Dublinban alapított, 100 ezer euróval (30 millió forinttal) járó nemzetközi Impac irodalmi díjat.
2013. június 4-én Nagypaládon, a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola szervezésében, a tanintézet nagytermében emlékeztek meg a trianoni békeszerződésről.
Magyar komolyzenei és irodalmi rendezvényt tartanak szombaton az ausztriai Perchtoldsdorf várkastélyában.
Nagybégány görögkatolikus haranglábát, mely egykor az utcafronton állt, a ’60-as években lebontották.
Nézd ezt a zubogókavargó örvényt,
Több mint harminc év után új kötettel jelentkezett a 84. Ünnepi Könyvhétre Csukás István: a Berosált a rezesbanda című regény története az író szerint ízig-vérig mai. A regényből készült film bemutatásra vár.
Bodrogi Gyula egy ekhós szekér bakjáról elmondott köszöntőjével kezdetét vette az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó.
Az állam 1983-ban kezdte el az ungvári vasútállomás átépítését, ám anyagiak hiányában a munkálatok egy év múltán leálltak.
Ki a magyar? – tehetjük fel a kérdést.
Ének, zene, finom étkek, jó hangulat és sok-sok ismerős arc – ez várta a II. Rákóczi Ferenc Középiskola udvarán azokat az egykori és jelenlegi munkácsiakat, akik június 2-án ellátogattak az immár negyedik alkalommal megrendezett Munkácsi Magyarok Találkozójára.
End of content
End of content