A nap verse: Finta Éva: Önvizsgálat
Hogy el nem jutok ahova indultam hogy már régóta ott vagyok
Hogy el nem jutok ahova indultam hogy már régóta ott vagyok
Szaggatott,zuhogómorzejelek,
Március 15-én nemzeti ünnepünk alkalmából magyar állami kitüntetéseket adtak át Magyarország Ungvári Főkonzulátusán – olvashatjuk a Kárpátalja.ma korábbi cikkében.
Második alkalommal rendezik meg az Idegesítő filmek nemzetközi fesztiválját a dél-franciaországi Marseille-ben: a hétvégén kezdődött kéthetes seregszemlén egy 15 órás montázsfilm is látható lesz.
Majd harmadnapra eláll a szél ismegpihenni a széttárt tenyerek között
Március 28–30. között nyugat-ukrajnai turnén vesz részt a Budapesti Operettszínház társulata az Ungvári Magyar Főkonzulátus szervezésben – adta hírül a magyar külképviselet.
…Készül a városi kislány. Ötévesen, életében először megy falura a nagyszülőkhöz. Új, fess ruha szükségeltetik. (Anya rózsaszín cérnát fűz a varrógépbe, és átalakít egy elfelejtett régi „göncöt”, igazi tündérviseletté.) Próba, újabb próba. Majd elégedett tetszésnyilvánítás. Kell még azonban a ritkán hordott „kopogós” díszcipő is, no meg az elengedhetetlen nyaklánc és gyűrű is. Csak nem fog…
A húsvéti ünnep neve különböző nyelveken más és más. Közös eredete azonban, a húsvét héber neve, a pészah.
Ne legyen semmi sem öröksóvárogjanak a körök
A közelmúltban Iváncsó András, Kopriva Attila, Micska Zoltán és Selevickij Jurij munkácsi festőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán (II.RF KMF). Ennek kapcsán kérdeztük Jurij Selevickijt művészetről, életszemléletről, tervekről.
End of content
End of content