Talpra, Petőfi!
Kettős ünnepet méltattak a Kaszonyi Középiskolában.
Kettős ünnepet méltattak a Kaszonyi Középiskolában.
Vetette papírra a költemény első sorait Kölcsey Ferenc, talán mit sem sejtve arról, hogy legnagyobb hatású verse, a magyar Himnusz még így, 190 év múltán is milyen sokat jelent majd nekünk, magyaroknak. Hisz a Himnusz születésének évfordulója, január 22-e már huszonnégy éve egyben a magyar kultúra napja, amelyet nemcsak Magyarországon, hanem az országhatárokon kívül is…
A kárpátaljai, s azon belül főképp az Ungvár környéki magyarság a hagyományokhoz híven idén is színházi est keretein belül emlékezett meg a magyar kultúra napjáról. Ezúttal William Shakespeare A vihar című drámája alapján készült darabot láthatta a nagyérdemű a beregszászi színház előadásában.
Romanovszkaja Ljudmila hegedűművész kapta idén a Ferencsik-díjat, amelyet a legjobb művészi produkcióért érdemelhetnek ki az Operaház művészei.
„Élhet-e lomb nélkül a faIsten nélkül e föld
Színházi előadással méltatta a magyar kultúra napját Kárpátalja magyarsága az ungvári Kárpátaljai Megyei Ukrán Zenei-Drámai Színházban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében. A beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata a magyar kultúra ünnepének előestéjén William Shakespeare A vihar című drámáját mutatta be, melyet Szergej Maszlobojscsikov állított színpadra.
A világhírű társulat a William Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiája alapján készült romantikus balettelőadást mutatja be a kárpátaljai megyeszékhelyen.
„naponta megnyergelem szülővárosom kátyúit
„Egy szép legendát kutatva indultam el. A távoli rokonokról szóló mítoszt követtem. Akik két és fél évszázaddal ezelőtt a Kárpátokból a Pannon-völgybe, a Tisza-Duna közébe, szinte a két folyó találkozásának helyére költöztek.
A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész egy korszak és egy nemzedék kultikus alakja, hangulatának tolmácsolója volt.
End of content
End of content