„Együnk egy jót együtt Császlócon!”
Így hangzott az I. Kárpátaljai Nemzetközi Gasztronómiai Találkozó jelmondata, melyet Császlócon rendeztek meg.
Így hangzott az I. Kárpátaljai Nemzetközi Gasztronómiai Találkozó jelmondata, melyet Császlócon rendeztek meg.
Székesi gróf Bercsényi Miklós kuruc főgenerális, II. Rákóczi Ferenc közeli harcostársa, a Rákóczi-szabadságharc egyik irányítója.
Mo Jen (Mo Yan) kínai írónak ítélte oda a 2012. évi irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia csütörtökön Stockholmban.
Másodszor szervezett Szüreti Hagyományőrző Napokat a KMKSZ Téglási Alapszervezete, a Téglási Tanács és a Téglási Hagyományőrző Társaság, amely ezúttal még a tavalyinál is sikeresebb rendezvénynek bizonyult. Remélhetőleg a szüreti napok igazi hagyománnyá válnak az ungvári járási faluban.
„Ha szivárvány volnék,csak feléd nyújtóznék.
A csabai kolbász meghatározott alapanyagokból készült, eredetvédett, azaz hivatalosan csak a Békéscsaba és Gyula területén belül előállított, fűszeres, paprikás kolbászféleség.
Csokonai Fesztivált rendez Debrecenben 2012. október 15-20. között a Csokonai Színház, melynek keretein belül az elmúlt évek legfontosabb előadásaival várják a nézőket. A rendezvényen többek közt megtekinthető lesz Az ember tragédiája, a Fodrásznő, valamint Juhász Ferenctől A szarvassá változott fiú is.
Nem tudják mások annyiszor meggyalázni a vereckei emlékművet, mint ahányszor mi, magyarok képesek vagyunk azt helyreállítani – jelentette ki Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke szerdán a Verecke-hágón.
A cigája Magyarországon őshonos juhfajta.
Második díjjal jutalmazta egy-egy magyar szerző – Pócs Katalin és Bánkövi Gyula – gyermekkari, illetve vegyeskari művét a Kodály Zoltánné védnökségével harmadszor megrendezett In Memoriam Kodály Zoltán elnevezésű nemzetközi zeneszerzőverseny szervezőbizottsága.
End of content
End of content