„Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere”: kályhásmester
A 46 éves Tóth István Nagybégányban lakik feleségével és két gyermekével.
A 46 éves Tóth István Nagybégányban lakik feleségével és két gyermekével.
A főként határátkelőhelyéről ismert, Beregszásszal szomszédos településen, Asztélyban az ötvenes években még rendszeresen sütöttek perecet az asszonyok. Az idő múlásával azonban úgy tűnt, örökre „kihal” itt ez a hagyomány. De 2010-ben a helyi községi tanács, valamint a KMKSZ-alapszervezet közösen megszervezte az első, igen sikeresnek bizonyult hagyományőrző perecfesztivált. Idén, augusztus 19-én immár harmadik alkalommal volt Asztélyban…
Nagyberegen valamint a szomszédságában lévő Kígyóson, valamint Beregújfaluban ma már az utolsó nemzedék él, amely még látta a kender termesztését és részt vett abban.
„Ez itt a berek,belebújhatsz,üvölthetsz, sírhatsz, óbégathatsz(csendben persze,s vajon mersz-e?).
„Nárciszkék egekdűnéire fölszálla képzelet.
Egy brit kutató szerint da Vinci két alkalommal is befestette magát Az utolsó vacsorába.
Mint már arról honlapunkon beszámoltunk, augusztus 20-án kilenc határon túli szervezet, illetve személy kaphatta meg a Külhoni Magyarságért Díjat, köztük az Irka című kárpátaljai gyermeklap is. Punykó Máriát, az Irka főszerkesztőjét kérdeztük ezzel kapcsolatban.
2012. augusztus 22-én Jókai Istvánt, a Nemzeti Tankönyvkiadó tulajdonosi képviselőjét látta vendégül a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.
Gyertyánliget (hivatalos nevén Kobilecka Poljana) festői helyen, a sebes vizű Sopurka folyó két partján terül el, Rahótól mindössze 36 kilométerre.
„Hűs lugasbanEgymagamban
End of content
End of content