A nap verse: Bakos Kiss Károly: Bor mellett
„Hűs lugasbanEgymagamban
„Hűs lugasbanEgymagamban
A vizsga és az Utolsó rapszódia című magyar mozgóképet is vetíti a csütörtökön kezdődő A kategóriás kanadai filmfesztivál, amelynek elsőfilmes versenyében indul a lengyel-magyar-német koprodukcióban készült Zdjecie (A fénykép) című játékfilm.
Az évek során rögzült szokások rabjai vagyunk. A mindennapi rutin irányítja, tartja mederben életünket. Reggel felkelünk, álom és ébrenlét határán tesszük oda a reggeli kávét, rohanunk a munkába, ahol minden ugyanúgy áll, ahogyan tegnap, tegnapelőtt, a múlt héten, az elmúlt hónapban, tavalyelőtt hagytuk.
Ismét alkotótábornak adott otthont a varázslatos verhovinai táj.
Aknaszlatina (Szolotvino) város Ukrajnában, Kárpátalján a Técsői járásban.
„Ahogy minden drága dolgot,ahogy boltos nyit ki boltot,
Locker István 1900-ban Eperjesen született, szülei 1905-ben Munkácsra költöztek, ahol apja a városháza épületében fotószalont nyitott.
„Kilépsz egy ajtón s már nem vagy otthon.
A huszti vár a középkori Magyarország egyik legerősebb és legjelentősebb vára volt.
„Faluszéli bükkfa tövén bizsereg a hajnal.
End of content
End of content