Múltfogyatkozás

Fel akartam fedezni mindent. „Lenni a levegőt, egészen. Hogy áramlása bizsergessen át.” Gatsbyként kifordítani a sorsomat, hogy kitörjek a romból, és elérjem a végtelent: a tisztát, a színeset, a makulátlanul gyönyörűt.

Elszáradt szőlőszárral átölelt ház, az ablakpárkányon időtorzulás, ott várnak a csuklyás jelenések visszatesznek az anyaméhbe.

Bolygóvá kapaszkodunk a semmiben Az élet megtörténik, s nekünk Hozzájuk semmi közünk

Méregtelenítés

Szétporló emlékfoszlányaimba kapaszkodva lógok a nyakam köré tekeredett keserűség kötelén.

Megrökönyödve álltak. A jobb oldali hátratolta fején a koszos sapkát, és hümmögött egyet. Szorosan markolták a lapátot, amivel nekiláthattak volna a takarításnak, de nem mozdultak.

Egyszer csak ott találtam magam mindenek közepette. Egy bódult pillanatban eszméltem fel, mint akit lehúzó álmából vert fel valami ismeretlen, újszerű hang az éjszaka kellős közepén.

Sosem ilyennek képzelem az ablakokat. Csak ennyi választ el tőled. Törhetetlen üveg.

„A gép forog, az alkotó pihen” – írta egykor Madách. De az alkotó elhagyta a gépet, és az megállt.

Egész délután az elhagyatott gyárban játszottunk a környékbeli gyerekekkel.