Múltfogyatkozás: Látlelet 1997

Egész délután az elhagyatott gyárban játszottunk a környékbeli gyerekekkel. Ha nem az omladozó épületek egyikében múlattuk az időt, akkor a vonattemetőben játszottunk kiégett vonatbelsőkben. Aztán a sínek mentén ballagtunk haza ki-ki a maga panelkoporsójába.

Az egykori gyári negyed lakásiban most csak szegény és még szegényebb családok laknak. 8×5 m2-es parcellákba adagolt kilátástalanság. A semmire sem elég fizetések nagy része rögtön a helyi kocsmában marad, nincs olyan család, ahol legalább egy ember ne lenne alkoholfüggő. Ez a hagyaték, amelyet mindenki, aki kapott, legalább egy gyerekének tovább is fogja adni.

Hazaérek.

Anyám az üres asztalra könyökölve néz ki a konyha ablakán. A szürke, romos panelházak is szomorúan néznek vissza rá. A két ház közti poros-kavicsos úton csak egy ember megy hazafelé sietve, csíkos táskája nem dagad, épp csak az alján lehet valami. Talán pár halat fogott a közeli tóban, vacsorára jó lesz.

Apám jobb híján alvást színlel a nagyszobában.

Én az erkélyajtó előtt állok. Balra tőlem nagy gyári épület meredez, jobbra a depó. Ahogy ömlik rám a fény, felcsendül a régi nóta bennem: Mi lenne, ha…

Mi lenne, ha apám holnap visszakapná régi igazgatói állását nagy fizetéssel. S anyám a régi nagy házunkban rántott húst készítene, hozzá tört krumplit, s a kedvemért még süteményt is sütne. A bátyám nem zsákcipelésből térne haza koszosan, hanem vonattal érkezne a messzi főiskoláról, ahogy régen. S én, akárcsak régen, a zongora mellett ülve arról álmodoznék, hogy egyszer nagy művész leszek, zongorista, bejárom a világot és mindenkit ámulatba ejtek a zongorajátékommal…

Nyílik az ajtó: a bátyám jött meg a munkából.

– Hát te? – kérdi.
– Én… én csak álmodoztam…
– Miről?
– A zongoráról és a rántott húsról – súgom meg magamnak.

Beesteledett.

Pusztai-Tárczy Beatrix

*Deskó Tamás fotósorozatából nyitott tárlatot március 11-én a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet Beregszászban. A kiállított képekre kárpátaljai és anyaországi írók, költők és irodalomkedvelők írták meg egyéni reflexióikat, melyeket hétről hétre az olvasóink is megismerhetnek.