Kultúra

  • Száz film száll versenybe a Bujtor István Filmfesztiválon

    A filmek mellett koncertek, színházi előadások, hajózás, veteránautós felvonulás, kiállítások és gasztroprogramok is várják az érdeklődőket a 2009-ben elhunyt Balázs Béla-díjas színművész, filmrendező, forgatókönyvíró és producer emléke előtt tisztelgő seregszemlén – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

  • 399 éve született Jean de La Fontaine

    399 éve, 1621. július 8-án született Jean de La Fontaine francia költő, meseíró. Meséiben nagyrészt állatokat szerepeltet, olyan rájuk jellemző vonásokkal, amelyekből emberi tulajdonságok rajzolódnak ki, és többnyire az emberi gyarlóságok bírálata olvasható ki belőlük. Állítólagos lustasága ellenére igen termékeny szerző volt, írt sokféle alkalmi verset, drámát és prózai műveket is.  

  • Kilencven éve hunyt el Sir Arthur Conan Doyle

    A modern bűnügyi regény és Sherlock Holmes, minden detektívek ősének megteremtője, Sir Arthur Conan Doyle skót író 90 éve, 1930. július 7-én halt meg. Hiába tette Sherlock Holmes a legtöbbet kiadott íróvá, hiába vetélkedtek műveinek példányszámai a Bibliával, ő maga nem tartotta sokra detektívregényeit.

  • Tárcajegyzet: Bizalom..

    …de kiben? Miben? Gyakran eszembe jut ez a valami. Általában nem sokat beszélünk róla. Azt mondják, azt érezni kell. Önök tudják egyáltalán, hogy mi az a bizalom? A mindentudó interneten ezt találtam: hit a saját elvárásainkban; a meggyőződés érzése, hogy egy személy vagy egy esemény az elvárásainknak, elgondolásainknak megfelelően fog viselkedni, alakulni. Nézzük sorban: saját…

  • Zene füleimnek: Cziffra György háromlemezes kiadványa

    2019-ben jelent meg a Hungaroton The Masters Collection sorozatában egy hiánypótló kiadvány: Cziffra György három CD-s albuma. Talán kicsit megkésve foglalkozom vele, de ebben az évben emlékezünk a zongoravirtuóz megpróbáltatásai kezdetének hetvenedik évfordulójára.Igen, 1950 fordulópont volt Cziffra életében. A zenész megunta a folyamatos mellőzést, s azt, hogy a pesti éjszakai életben ismerték fel igazán tehetségét;…

End of content

End of content