Virtuózok

Közös nyelven zenélünk – ez a Virtuózok V4+

A már nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is ismert Virtuózok idén átlépi hazánk határait – mesélte Peller Mariann a hirado.hu-nak.

A trendi, mégis egyedi műsorformátum fő célja az volt, hogy a klasszikus zene művelőinek is legyen egy komolyabb platformja, mert bár a fél életüket a zenének áldozzák, mégsem kapnak megfelelő médiahangsúlyt.

Ezért álmodta színpadra a világ első klasszikus zenei tehetségkutató műsorát Peller Mariann, aki úgy vélte, ez egy hatalmas segítség lehet azoknak az igazi talentumoknak, akik napi hat-nyolc órát gyakorolnak, és az az álmuk, hogy zenészek lehessenek.

Háromgyermekes anyukaként egyszerűen képtelen voltam rávenni a gyerekeimet a zenetanulásra. Folyton azt mondták, hogy az olyan ciki! Ezzel kapcsolatban hatalmas sikerélményem, amikor azt mondta a kisfiam, hogy már nem csak azért nézi a műsort, mert én csináltam, hanem mert tetszik neki.

A klasszikus zenei tehetségkutató mellett olyan nevek álltak ki, mint Sir John Hegarty üzletember vagy a világhírű operaénekes, Plácido Domingo, és ez bizonyítja, hogy az értékes tartalomra igenis szükség van.

A Virtuózok nemcsak hazai sikereket halmoz, hanem már a nemzetközi piacon is megvetette a lábát. Peller Mariann tervei között szerepel az EuroVirtuózok és egy WorldVirtuózok is, mert a popzenei tehetségkutatókkal ellentétben a klasszikus zenének „nincsen nyelve”, így sokkal könnyebben létrehozható. Ennek az első állomása az idei V4+.

A visegrádi országok a kulturális összefonódás miatt közel állnak a szívünkhöz. Külön öröm, hogy már nemcsak Magyarországon lehet felkarolni a fiatal tehetségeket és egyengetni az útjukat, hanem már a V4 országaiban is ez a koncepció.

A V4+ pedig azt mutatja, hogy minden évben szeretnének egy országot bevonni, idén Szerbiát, jövőre pedig Szlovéniában vagy Horvátországban gondolkodnak.

Minden évben egy-egy újabb ország csatlakozna hozzánk, és előbb-utóbb lesz majd ebből EuroVirtuózok.

A felvételek alatt szigorú koronavírus-protokollt követtek. Külön zónákat jelöltek ki a közlekedésre a versenyzők, a zsűritagok és a műsor készítőinek részére, mindenki külön úton mehetett csak, és a biztonság érdekében inkább dupla stúdiót béreltek a forgatás napjaira. Több ezer tesztet végeztek, főleg azok körében, akik rendszeresen érintkeztek a gyerekekkel és a zsűri tagjaival.

A november 20-i elődöntőben négy tehetséges fiatalunk, Schmalzl Ella, Patkós Maja, Rozsonits Ildikó és Abouzahra Amira jutott tovább, hogy nemzetközi színtéren is megméressék magukat Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Szerbia zenészeivel.

A november 27-én induló középdöntő adásait egy időben sugározzák majd öt ország televíziócsatornái.

Virtuózok V4+ – Közös nyelven zenélünk: péntekenként 20.30-tól a Duna Televízió és az M5 műsorán.

Forrás: hirado.hu