90 éve ment el Elektra
1926. október 5-én halt meg Jászai Mari színésznő, a legnagyobb magyar tragika, a Nemzeti Színház örökös tagja.
1926. október 5-én halt meg Jászai Mari színésznő, a legnagyobb magyar tragika, a Nemzeti Színház örökös tagja.
A IV. Bethlen-nappal zárja idei fesztiváljainak sorát a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet október 9-én Huszton.
Idén két ünnep is találkozott október első hétvégéjén: a hagyományosan ekkor tartandó tanárok napja egybeesett az elsején zajló zene világnapjával.
A hetvennégy éves, Szolnokon élő fotográfus édesapja által már kisgyermekkorában megismerkedett a fényképezéssel, ugyanis apja a háború után a környező falvakban gyerek- és családi fotókat készített. Idegenvezetőként a világ sok táján megfordult. Fotóin a különböző országok szépségeit, tájait, az ott élő embereket mutatja be kiemelve a környezetvédelem fontosságát.
Egy hatalmas Dávid-csillagot helyeznek el a Kárpátalja Megyei Filharmónia melletti sétányon. Így a jövőben talán több figyelmet kap Ungvár egyik legértékesebb építészeti műemléke, a filharmónia épülete is – adta hírül a pmg.ua hírportál október elsején.
Sára Bernadett szerk.: A pannon világ csodái – Magyarország, Erdély, Kárpátalja, Felvidék és a Délvidék rejtőzködő értékei. Totem Plusz Könyvkiadó, 2007.
Több mint tízezer embernek segített Mága Zoltán hegedűművész szombaton zárult jótékonysági templomi fesztiválsorozatán összegyűlt, mintegy 100 millió forint értékű adomány – tájékoztatta a művész kommunikációs ügynöksége az MTI-t.
Baráth Ferenc, ismertebb nevén G Man, rapénekes, zenész, rendezvényszervező, költő ma családjával Németországban, a nagy történelmi múlttal rendelkező Trier városában él.
A gasztronómiai rendezvényt szeptember utolsó vasárnapján tartották a Rahói járásban lévő, festői szépségű Lazescsina faluban, a Petrosz csúcs és a Hoverla lábánál – tudatta a zakarpattya.net.ua
A neves orgonaművész, Katerina Hazso a megyei filharmónia szimfonikus zenekarának kíséretével lép fel az ungvári orgonafesztivál zárásaként október 2-án – tette közzé a zakarpattya.net.ua hírportál.
End of content
End of content